Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A bajnoki meccsek után, a pálya mellett is születtek emlékezetesek pillanatok - az ősz legjobb NB I-es nyilatkozatai

A bajnoki meccsek után, a pálya mellett is születtek emlékezetesek pillanatok - az ősz legjobb NB I-es nyilatkozatai

m4sport.hu
Van olyan NB I-es vezetőedző, aki saját játékosait sem kíméli a kamera előtt, ha nem elégedett velük, ugyanakkor azt is elismeri, ha vesztes meccsen jól játszanak. De vannak olyan trénerek is, akik egy súlyos vereség után is megpróbálnak csak előre nézni. Ezért olykor nem látják, hogy a jövőt már nem velük képzelik.

A labdarúgó OTP Bank Liga őszi szezonja számtalan nagyszerű mérkőzést hozott, pazar gólokkal, ragyogó védésekkel, melyekből a legszebbeket ITT és ITT lehet megnézni. De a pályán kívül is akadtak emlékezetes pillanatok, a meccsek utáni edzői vagy játékos interjúk során.

Az első fordulóban a Ferencváros 1-0-ra verte a 11-est is rontó Puskás Akadémiát. Hornyák Zsolt, a felcsútiak mestere mégsem a hibázó Favorovra volt mérges, Szahab Zahedi öntörvényűsége akasztotta ki a jelenlegi edzők közül leghosszabb ideje NB I-es kispadon ülő szakembert.  “A felállás adott volt, mindenki teljesítette amit kellett, csak Zahedi nem tudta hol van, másik bolygón vagy a Groupamában a Ferencváros ellen. Számomra egy játékosnak nem kell külön motiváció ha a Fradi ellen játszik. Ha mégis kell, akkor nincs helye a csapatomban” – mondta Hornyák.

A második forduló után csak a Honvéd állt rúgott gól és szerzett pont nélkül, miután 4-0-s vereséget szenvedett a Fehérvártól. Az azóta már távozott Tam Courts a találkozó után elmondta, csapata jól kezdte a meccset, de aztán megzavarták a kapott gólok, új stílust próbálnak megvalósítani és biztos benne, hogy ez eredményre fog vezetni. Mondhatni, egyik jóslata sem jött be, se stílus, se eredmény nem lett.

A negyedik és az ötödik fordulóban is az akkor még a Debrecent irányító – azóta menesztett – Joao Janeiro két megnyilvánulása volt emlékezetes. Előbb a mezőkövesdi vereség után elnézést kért az őket elkísérő szurkolóktól, majd egy körrel később már úgy fogalmazott: „ez nem az ő csapata és itt az idő, hogy nagyon sok dolgon elgondolkodjon„. A hatodik fordulót követően már valóban nem az övé volt, mert menesztették őt a Lokitól.

A hatodik játéknapon egy szokatlan emberi gesztus történt a meccs utáni nyilatkozatok során, a Zalaegerszeget irányító Ricardo Moniz a kamerák előtt köszönt el segítőjétől, aki elérzékenyülve, elfelejtette lefordítani a megható szavakat.

A hetedik forduló több érdekesebb megnyilvánulást is hozott, többek között Tóth Balázsnak, a Puskás kapusának a meglepetését, aki a Vasas elleni 1-1 után elmondta, „nagyon sokat kivett a csapatból, hogy heti három mérkőzést játszottak, nem tudja, a topligában hogy bírják ezt a játékosok„.

Ez a forduló hozta el a szezon első derbijét, melyen a Ferencváros 6-0-ra nyert Újpesten. A találkozó után érthetően mindkét fél az eredmény tükrében nyilatkozott.

Dibusz Dénes szerint a nyáron a Slovan elleni továbbjutás, majd egy Újpest elleni hat-null nem néz ki rosszul. A hazaiak részéről Milos Kruscsics vezetőedző vállalta a felelősséget és elárulta, nem adja fel. Csongvai Áron sokkal keményebben fogalmazott. Elmondta, ez a legszomorúbb mérkőzés a karrierjében. Véleménye szerint aki játszott, szégyellheti magát, minden téren elfogadhatatlan amit nyújtottak. „Remélem, ennek komoly következményei lesznek, mert ez nem mehet így tovább” – mondta a lila-fehérek csapatkapitánya, aki azt is megértette, hogy a szurkolók levetették velük a mezt.

Edzőváltások a labdarúgó OTP Bank Liga 2022/23-as idényében:
2022. augusztus 31. – DVSC: Joao Janeiro helyett megbízottként Dombi Tibor
2022. szeptember 6. – Vasas: Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. szeptember 6./szeptember 14. – Mezőkövesd: Supka Attila helyett Kuttor Attila
2022. szeptember 21. – DVSC: Dombi Tibor helyett Srdjan Blagojevic
2022. október 17. – MOL Fehérvár: Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. október 24. – Budapest Honvéd: Tam Courts helyett Dean Klafuric

A nyolcadik forduló egy barátság és az élő adás varázsát hozta előtérbe. Híres Gábor a meccs napján tudta meg, hogy ő irányítja a Mezőkövesdet a hét közben menesztett Supka Attila után, és mint elmondta, ez egy nem normális helyzet, hosszú pályafutása során még nem is hallott ilyenről, hiszen ő volt Supka másodedzője. Sokáig aztán ő sem tarthatta meg a posztot, a következő héten már Kuttor Attila felelt a szakmai munkáért.

A Puskás Akadémia a szünetben még hátrányban volt Zalaegerszegen, de a második félidőben fordítani tudott, így megszerezte a három pontot. Ehhez a nyerő csere (Slagveer) mellett kellettek Hornyák Zsolt vezetőedző ösztönző szavai is. Legalábbis Batik Bence szerint, a szakember alaposan lehordta őket, bár ő más szót használt.

A tizedik fordulóban a Zalaegerszeg egy 95. percben szerzett góllal tudott elhozni egy pontot a Fehérvártól. Természetesen minden zalai örült, de Ricardo Moniz még oda is szúrt a hazaiaknak, hiszen a meccs utáni interjúban az értékelés mellett kiemelte, a fehérváriak identitásukat vesztették, hiányzik belőlük a magabiztosság, ami tíz éve amikor Magyarországon dolgozott Paulo Sousa irányítása alatt tisztán látszott.

Bár előfordultak kisebb-nagyobb edzői felháborodások a játékvezetők (és a VAR) döntései nyomán, a szezon eddigi részében sokkal inkább önkritikus hangot ütöttek meg a nyilatkozók.

Az október közepén esedékes tizenegyedik fordulóban Hornyák Zsolt ismét kikelt egy labdarúgója ellen. Ekkor a sérülése után visszatérő Nagy Zsoltot ostorozta. A válogatottban emlékezetes teljesítményt nyújtó játékos ugyanis több helyzetet is kihagyott, miközben edzője szerint „egy válogatott játékosnak három nagy helyzetéből legalább egyet be kell tudni rúgni”.

Az utolsó októberi fordulóban az egyébként mindig kritikus Hornyák a Ferencvárostól elszenvedett 4-2-es vereség ellenére is úgy fogalmazott, roppant elégedett a csapatával, mert olyan színvonalú meccset játszottak, amilyet ő még nem látott Magyarországon.

Ugyanezen a napon a Honvéd Zalaegerszegen nyert két góllal, de sajnos nem ettől mondhatjuk azt amit Hornyák, hogy ilyet még nem láttunk. Az egyik hazai támadás után a Honvéd-tábor rasszista megnyilvánulásokkal illette a zalaiak játékosát, Christy Manzingát, de mivel a játékvezető ezt nem reagálta le, Ricardo Moniz, a zalaiak mestere a pályára lépett és levezényelte csapatát. Végül együttese folytatta, de a holland szakembert kiállították. A találkozó után azt mondta, ha kell, egyedül is megvívja ezt a csatáját, az UEFA elé is elviszi az ügyet, végső esetben Orbán Viktorhoz is elmegy az igazáért.

A tizenharmadik fordulóban az Újpest-Puskás meccs az ősz egyik legjobb meccsét hozta a maga hat góljával és három piros lapjával. Ennek ellenére mindkét edző elégedetlen volt a találkozó után. De amíg Hornyák Zsolt saját kapusára volt mérges, hogy miként kaphat gólt 40 méterről, addig a lila-fehérek trénere a játékvezetőben és annak szigorú ítéletében látta a győzelem elmaradását.

Az utolsó előtti őszi fordulóban az Újpest zalaegerszegi veresége után Dragóner Attila, a hazaiak sportigazgatója azt emelte ki, a győzelem csapata mentális erejét mutatja, addig Csongvai Áronból ismét előtörtek az őszinte szavak, a lila-fehérek középpályása nemes egyszerűséggel botrányosnak nevezte csapata teljesítményét.

A 17. forduló párosítása (január 28.):
Újpest FC-Budapest Honvéd
Kisvárda Master Good-Paksi FC
Kecskeméti TE-MOL Fehérvár FC
Debreceni VSC-ZTE FC
Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC
Ferencvárosi TC-Vasas FC

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A Honvéd-védők hathatós segítségével, ezzel az Auzqui-góllal biztosította be győzelmét a Fradi
A címvédő Ferencváros a kiesés ellen küzdő Honvéd otthonában nagyon magabiztos, <a href="https://m4sport.hu/magyar-foci/labdarugas/cikk/2022/11/13/ket-ervenytelen-es-ket-ervenyes-fradi-gol-a-bozsikban-a-zold-feherek-az-elen-a-honved-kieso-helyen-telel" rel="noopener" target="_blank">2-0-ás győzelmet </a>aratott, de a különbség még ennél is nagyobb lehetett volna a két csapat között. Tokmac egymaga könnyedén triplázhatott volna, egyszer be is talált a hálóba, de a VAR segédletével végül nem adták meg a gólt.
OTP Bank Liga