Musorujsag
Élő Eredmények

Ádám Martin nem az elmaradt gólja miatt volt mérges

Ádám Martin nem az elmaradt gólja miatt volt mérges

mti
Csalódottan, de elsősorban a pozitívumokat kiemelve nyilatkoztak a magyar labdarúgó-válogatott játékosai a luxemburgi felkészülési mérkőzésen elért 2-2-es döntetlen után.

„Minden meccsből lehet tanulni. A csapat jól reagált arra, hogy korán 1-0-s hátrányba került, így sikerült is fordítani, de egy szerencsétlen góllal egyenlített Luxemburg, utána pedig már nehéz volt találni még egy gólt” – összegzett a Kossuth Rádiónak Szoboszlai Dominik, aki óriási megtiszteltetésnek nevezte, hogy ő örökölte meg a csapatkapitányi karszalagot a nemzeti együttestől szeptemberben visszavonult Szalai Ádámtól.

Az RB Leipzig 22 éves támadója kiemelte, a jövőben is ugyanúgy fogják csinálni a dolgokat, mint eddig, azaz csapatként. Szerinte ezúttal is futottak, küzdöttek egymásért, ráadásul az új játékosok is hozzá tudtak tenni a csapat játékához, kiváltképpen az újoncként gólt szerző Németh András.

„Egyáltalán nem vagyok dühös, hogy nem sikerült gólt szereznem, inkább azért vagyok mérges, hogy nem nyertünk. A labdákat sikerült megtartanom, védekezésben amit kért a szövetségi kapitány, azt szerintem megcsináltam. Mindig nem lehet gólt rúgni, vagy gólpasszt adni. Élveztem a játékot, csak a győzelem hiányzott. Megyünk tovább, fókuszálunk a következő meccsre, azt megpróbáljuk megnyerni”

– fogalmazott a középcsatár Ádám Martin, aki először volt kezdő a nemzeti együttesben.

A dél-koreai Ulszan Hyundai futballistája úgy vélte, ez teljesen más futball, mint amit Pakson vagy a mostani klubjában játszik, mert a válogatottban messzebb van a kaputól, ehhez pedig hozzá kell szoknia.

„Nem ez volt a legjobb meccsünk a szezonban. Nem játszottunk túl jól, kicsit lassúak voltunk, nem tudtuk jól felépíteni a támadásainkat” – mondta Gazdag Dániel. „A bekapott gól eléggé összezavarta a csapatot, kellett egy kis idő, hogy magunkhoz térjünk. Az első félidő második felében már voltak helyzeteink, de a második félidőben kezdtünk jobban játszani, akkor át is vettük a vezetést”.

A Philadelphia Union futballistája szerint fontos lenne, hogy vasárnap a görögök ellen pozitív eredménnyel búcsúztassák az évet, mivel otthon lesznek, és szeretnék kiszolgálni a közönséget.

„Fájó ez a döntetlen. Főleg az, hogy hasonlóan kezdtünk, mint márciusban a belfasti találkozón, csak ott megúsztuk kapott gól nélkül. Az északíreknek kapufájuk volt egy hasonlóan eladott labdából” – mondta a kapus Dibusz Dénes a luxemburgiak első góljára utalva, amikor Styles Callum röviden passzolt neki. „Kellett 15-20 perc, hogy megérkezzünk a mérkőzésbe. A második félidőben már egyértelmű fölényben voltunk, az ellenfél egyenlítő gólja a semmiből jött.”

A Ferencvárosnál hosszabbító hálóőr azt hangsúlyozta, ennél sokkal jobban kell játszani, hogy elérjék a céljaikat a márciusban rajtoló Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

Az M4 Sportnak a góllal debütáló Németh András, a szintén első válogatott találatát szerző Szalai Attila is nyilatkozott. 

A magyarok vasárnap 20.15-től Görögországot fogadják a Puskás Arénában. Ez lesz Dzsudzsák Balázs búcsúmeccse a nemzeti együttesben, 109. fellépésével pedig – Király Gábort megelőzve – egyedüli csúcstartóvá válik a válogatottságot illetően.

Borítókép: Ádám Martin MTI/Kovács Tamás

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Németh András: Így beszéltük meg a meccs előtt
A Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen, kilenc perccel debütálása után megszerezte első gólját a válogatottban Németh András, aki beállása előtt egyszerű taktikai utasítást kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól.
Magyar futball