search

logo, social, vissza gomb

text logo

search

Élő Eredmények

Marco Rossi: Készen állunk egy vb-re

m4sport.hu
A magyar labdrúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a katari világbajnokság is bebizonyította, hogy a sportág szempontjából Európa a legfontosabb kontinens, így amelyik válogatott képes sikerrel venni egy európai sorozatot – mint tette azt a magyar csapat –, az készen áll a világbajnokság jelentette kihívásokra is.

A Portugália–Svájc nyolcaddöntőn az M4 Sport szakértőjeként közreműködő Marco Rossi elmondta, természetesen sajnálja, hogy a magyar csapat nincs ott Katarban, de innen kell újrakezdeni márciusban. „Amikor újra találkozunk, lélekben nagyon jelen kell lennünk és tanulnunk kell abból, ahogyan mások most játszanak. Ez még nagyobb motivációt kell jelentsen a számunkra, hogy még többet nyújtsunk, mint eddig” – mondta az olasz szakember.

A kapitány szerint a mostani vb-n is bebizonyosodott, hogy Európa a legfontosabb kontinens a labdarúgásban, hiszen a nyolc közé öt európai, két dél-amerikai és egy afrikai csapat jutott. Mindez azt is jelenti, hogy amelyik válogatott egy európai sorozatban helyt tud állni – utalt a Nemzetek Ligája legerősebb osztályában csoportmásodikkként záró magyar csapatra –, az egy világbajnokságra is készen áll. „Azok a nehézségek, amelyeket egy európai sorozatban megtapasztalhatunk, egy vb-n is ugyanazok jelentkeznek. Hadd jelentsem ki, hogy jól fel vagyunk készülve arra, hogy a jövőben esetleg egy ilyen sorozatban is részt vehessünk” – fogalmazott.

A 2024-es Európa-bajnokság selejtezőjében a magyarokkal azonos csoportba sorsolt Szerbiával kapcsolatban elmondta, jobb eredményre számított tőlük a világbajnokságon, mert a játékosállományuk nagyon erős. A csoportkörös búcsú oka Rossi szerint az, hogy a szerb válogatott nem a legjobb formában érkezett Katarba, valamint Dragan Stojkovic szövetségi kapitány túl sokat kockáztatott.

„Kívülállóként hadd mondjam azt, hogy szerintem elég vakmerő volt Stojkovic részéről, hogy Milinkovic-Savicot játszatta középen. Úgy döntött, hogy olyan futballistákkal játszik, akik inkább támadók és kevés labdát tudtak szerezni. Úgy érzem, ez volt az egyik oka, amiért mérkőzéseket vesztettek el ezen a vb-n” – mondta Rossi.

A magyar csapat szövetségi kapitánya hozzátette, a világbajnokságon az is látszik, hogy a közelmúlt két legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi felett kezd elszállni az idő. „A labdarúgásban, különösen napjainkban, minden azon múlik, hogy meglegyen a játékos megfelelő fizikuma. Ha nem vagy kirobbanó formában, nem vagy agresszív, ellenálló, strapabíró, akkor nem igazán lehet elképzelni, hogy ezen a szinten el tudj dönteni egy mérkőzést. Az idő már érezteti a hatását, nem hinném, hogy Ronaldo részéről látunk már olyan teljesítményt, mint amilyet két-három éve láttunk, de ugyanez igaz Messire is. Lionel Messi még mindig klasszis, amikor birtokolja a labdát, de most már kiméri az energiáit. A védekezésbe való átállás során már van olyan ember a csapatban, akinek ezt a munkát el kell végeznie helyette, ahogy Ronaldo helyett is” – mondta Marco Rossi az M4 Sport stúdiójában.

Borítókép: Marco Rossi (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Spanyolországot húsz éve sújtja a tizenegyespárbajok átka
A spanyol labdarúgó-válogatott a gól nélküli rendes játékidő után <a href="https://m4sport.hu/katar-foci-vb-2022/cikk/2022/12/06/oriasi-meglepetes-a-nyolcaddontoben-marokko-tizenegyesekkel-bucsuztatta-a-nagy-eselyes-spanyolokat">tizenegyespárbajban 3-0-ra alulmaradt Marokkóval szemben</a> a katari világbajnokság nyolcaddöntőjében. A La Furia Roja egyetlen büntetőt sem értékesített az afrikai csapat ellen, pedig Luis Enrique tavaly még úgy nyilatkozott, a lehetséges ítéletvégrehajtókkal egy év alatt ezer tizenegyest gyakoroltatott, ám ezúttal a kemény munka nem hozta meg a gyümölcsét.
Cikkek
Egy tizenegyespárbaj anatómiája – és Neymar büntetőjének igaz története
A lutri, a hazárdjáték, a ki koncentrál jobban közhelyes igazságai mentén azért akadnak törvényszerűségek is a vébék tizenegyespárbajaiban, és ha már a horvátok és a japánok továbbírtak a sztorit, az első adandó alkalommal boncolgatjuk is ezeket keddi kivetítőnkben, ahogy a téma mellékszálaként azt is, miért került kacifántosan a labda Neymárhoz a jót szórakozó brazilok büntetőjénél.
Cikkek