Musorujsag
Élő Eredmények

Olaszországba igazol a Debrecen válogatott középpályása – sajtóhír

Olaszországba igazol a Debrecen válogatott középpályása – sajtóhír

m4sport.hu
Olasz sajtóinformációk szerint, a Serie A-ban szereplő Torino szemet vetett a Debreceni VSC középpályására, Baráth Péterre.

Az olasz szaklap szerint a felek nagyon közel állnak a megállapodáshoz, a 20 éves középpályás 2 millió euróért igazolhat Torinóba, és a játékos későbbi eladásából a DVSC százalékos osztalékot kaphat.

A fiatal középpályást már háromszor is behívta a válogatottba Marco Rossi szövetségi kapitány, Luxemburg ellen pedig bemutatkozhatott a nemzeti csapatban, míg klubcsapatánál alapembernek számít.

Baráth lenne a harmadik igazolt magyar játékos Torinóban: Csank-Takács Kristóf májusban az FTC-től szerződött a klubhoz, és az U16-os csapat tagja, míg Horváth Krisztofer 2020-ban csatlakozott a SPAL-tól, de kölcsönben előbb a Szeged, majd az idei szezonban épp a DVSC-nek adták kölcsön.

Borítókép: Baráth Péter (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak