Musorujsag
Élő Eredmények

A DVSC edzője elégedett az új igazolásokkal, köztük a Törökországból hazatért Varga Kevinnel, aki a földrengésben elhunyt ismerőseit gyászolja

A DVSC edzője elégedett az új igazolásokkal, köztük a Törökországból hazatért Varga Kevinnel, aki a földrengésben elhunyt ismerőseit gyászolja

m4sport.hu
Az OTP Bank Liga 20. fordulójában egy izgalmas, fordulatos mérkőzésen hozta el Kispestről a 3 pontot a Debrecen. A mérkőzés után a csapatok vezetőedzői körülbelül hasonló szemmel látták a szép gólokban is gazdag összecsapást, de megszólalt Varga Kevin is, aki elmondta, nem könnyű feldolgozni, hogy közeli ismerősei haltak meg a törökországi földrengésben.

Dean Klafurics (a Honvéd vezetőedzője):

„Sok mindenről beszélhetünk, de ilyen a futball, amiben minden megtörténhet. Ezt a meccset akár meg is nyerhettük volna, nagyon közel jártunk hozzá, de jöttek az egyéni hibák, helyzeteket kihagytunk, cserébe gólokat kaptunk, ez a legfőbb oka annak, hogy elveszítettük ezt a mérkőzést. A szünetben megpróbáltunk kijavítani pár hibát, amit az első félidőben elkövettünk, bár összességében az első félidőben sem játszottunk rosszul. Az első 20-25 percben tagadhatatlanul nyomás alatt álltunk, így nem dőlhettünk hátra és nem tudtuk irányítani a meccset, de miután bekaptuk a gólt, kontrollálni tudtuk a játékot, már az első játékrészben is. A szünetben mondtam is a fiúknak, hogy így folytassák a meccset és tegyenek le a pályára olyan dolgokat, amikről tudtam, hogy képesek. Fordulás után nagyon jól játszottunk, több lehetőségünk is volt a gólszerzésre. A meccs után azt mondtam a játéksoknak, hogy hiszek a fejlődésükben. Bár most nehéz helyzetben vagyunk, de jól dolgozunk, jól is játszunk, egyszerűen csak tovább kell dolgoznunk és az eredmények megjöhetnek. Ez nem egyszerű, de folytatnunk kell” – mondta a mérkőzés után a Honvéd horvát mestere Dean Klafurics.

Srdan Blagojevic (a Debrecen vezetőedzője):

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első 20-25 percben, amíg meg nem szereztük az első gólt, a legjobb volt, amióta itt vagyok Debrecenben. Utána viszont az ellenfél sokkal agresszívabbá vált, ami egy kicsit meg is zavart minket. Kusnyír sérülése természetesen problémát okozott nekünk, úgy döntöttünk, hogy Szécsivel helyettesítjük, ami viszont nem az ő szokásos posztja, Kevint (Varga) pedig a szélére vittük, de szerencsétlenségünkre két nagyon könnyű gólt kaptunk, mert nagy hibákat vétettünk és nem előztük meg a kontráikban rejlő veszélyt. Ilyen gólokat nem nagyon illik kapni, viszont szerencsések voltunk, mert gyorsan szereztük a második gólunkat, Babunski gyönyörűen talált be, kihasználva a kapus hibáját. Hála neki, sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe. Ez egy tipikus magyar bajnoki meccs volt, kicsit őrültnek mondható, amelyben mindkét csapat győzhetett volna. Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy győztünk, dicséret jár a csapatnak, és az új játékosoknak külön, akiket ma bevetettem, hiszen új energiát hoztak a csapatnak” – értékelt a Loki szerb vezetőedzője.

Varga Kevin (m4sport.hu)

Varga Kevin (A DVSC játékosa):

„Elég fordulatos mérkőzés volt, hisz rögtön a második félidőben fordított a Honvéd, nem tudtunk mit csinálni a két góllal. Aztán, 2-1-s hátrányból idegenben, ebben a nagyon szoros NB I-es mezőnyben így megfordítani a meccset, ez újra megmutatta a csapat fizikai és mentális erejét. Az előző héten a Paks ellen fordítottuk meg a meccset, most itt, ez ismét óriási teljesítmény volt” – értékelte a győzelmet a visszatérő Varga Kevin, akit némileg meglepett, hogy milyen körülmények között lépett pályára.
„Hirtelen jött az egész, mert Erik (Kusnyír) megsérült, így váltani kellett. Nem gondoltam, hogy egyből 45 percet fogok kapni, mert elég régen játszottam mérkőzést, látszott is, hogy nagyon elfáradtam. 2-1-nél formációt váltottunk, Bazsi (Dzsudzsák) kiment jobboldalra, én átmentem baloldalra és két csatárral játszottunk, egyből megfordítottuk a mérkőzést. Ez óriási húzás volt. Három gyönyörű gólt rúgtunk és úgy gondolom, hogy hármat rúgni, pláne idegenben, nagy fegyvertény” – emlékezett vissza a szélső támadó.

Varga Kevin Törökországból, a Hatraysportól tér vissza a Lokihoz. Már januárban elhagyta volt klubját, így megúszta a tragikus földrengést, ami a várost érte.
„Ez lelki probléma, én ezt elraktároztam magamban egy olyan helyre, amit soha nem fogok elfelejteni az életemben. Közeli ismerőseim hunytak el ebben a tragédiában, ezt nem kívánom senkinek, hogy ezeket átélje. Innen üzenem a Törökországban és Szíriában károsult családoknak, hogy kitartást, és legyenek erősek” – mondta láthatóan elérzékenyülve a Loki hazatérő támadója.

Borítókép: (m4sport.hu)

További tartalmak