Musorujsag
Élő Eredmények

Az Újpest Bundesliga 2-es tapasztalattal bíró támadót igazolt

Az Újpest Bundesliga 2-es tapasztalattal bíró támadót igazolt

m4sport.hu
A dominikai-német Heinz Mörschel az Újpest FC-nél folytatja pályafutását.

A nyár óta csapat nélküli Mörschel a Dominikai Köztársaságban született 1997-ben, de már egészen kiskorától kezdve Németországban nevelkedett, elsősorban a Mainz akadémiáján. A ranglétrát végigjárva került a második csapathoz, mely a német harmadosztályban szerepelt, onnét pedig a Bundesliga 2-es Holstein Kielhez szerződött.

A támadó középpályás több német klubban is megfordult, végül a Dynamo Dresdenhez igazolt, mellyel 2021-ben megnyerte a harmadosztályt, így a következő idényben is Németország második legerősebb bajnokságában futballozhatott.

A 25 éves játékos összesen 121-szer lépett pályára a német másod- és harmadosztályban, ezeken 24 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.

A 190 centiméter magas, erős testfelépítésű futballista több poszton is bevethető, pályafutása során legtöbbször irányítóként és centerként használták. Offenzív játékfelfogása ellenére 81 százalékos hatékonysággal passzol, ezekből a támadóharmadba eljuttatott labdáinak a 67,5 százaléka sikeres. Mörschel tehát elsősorban kulcspaszokkal segíti az akciókat, emellett találkozónként két lövéssel kísérletezik, illetve átlagban 3,7 labdát szerez.

Új játékosunk a 8-as mezszámot választotta, és amennyiben Milos Kruscic úgy dönt, már pályára is léphet a Debrecen elleni bajnokin.

„Azért szerződtem ide, mert pozitív dolgokat hallottam a magyar NB I-ről és az Újpestről egyaránt. Már néhány edzésen túl vagyok a csapattal, kiváló minőséget tapasztaltam, kifejezetten tehetséges, fiatal és sokra hivatott játékosokat ismertem meg, akikről emberileg is csak jókat tudok mondani. A végső döntésemet az is segítette, hogy akadnak még német futballisták az együttesben és a ligában is. Mindenképpen előre lépésnek tartom ezt a karrieremben, hiszen egy első osztályú bajnokságról van szó, melyet sokat követnek és szeretnek. Remélem, hogy mielőbb láthatom a szurkolóinkat, akár már hétvégén is, és bízom benne, hogy számos győztes meccset megélünk majd közösen” – nyilatkozta a lila-fehérek honlapjának Mörschel.

Borítókép: Heinz Mörschel (Forrás: ujpestfc.hu)

További tartalmak