Musorujsag
Élő Eredmények

Sallai: Azon vagyunk, hogy egyenes ágon jussunk ki az Eb-re, de nem lesz egy egyszerű menet

Sallai: Azon vagyunk, hogy egyenes ágon jussunk ki az Eb-re, de nem lesz egy egyszerű menet

m4sport.hu
Felemás szezonja van Sallai Rolandnak, a Freiburg és a magyar válogatott szélsőjének, hiszen több sérülés is hátráltatta, ennek ellenére ha pályán volt, akkor szinte mindig nagyon jól teljesített. Nyilván ennek is köszönhető, hogy Marco Rossi számít rá az Észtország és Bulgária elleni válogatott mérkőzéseken. Utóbbi különösen fontos, hisz Európa-bajnoki selejtező.


A magyar válogatott támadó a Juventus ellen 1–0-ra elveszített Európa-liga-nyolcaddöntőn szűk egy órát játszott Torinóban,ám a statisztikái alapján csapata, de talán az egész mérkőzés egyik legjobbja volt.

„Nagyon vártuk a találkozót, egy különleges meccs volt a számunkra, a hangulat is varázslatos volt. A mérkőzés maga nem sikerült a legjobban. Tudtuk, hogy papíron a Juventus egy jóval erősebb csapat, mint a miénk, de mindent megpróbáltunk. Azt gondolom, ha a visszavágóra kijavítjuk azokat a dolgokat, amiket elrontottunk, egy kis szerencsével párosítva talán esélyünk is lehet, hogy tovább menjünk. Amiben javulnunk kell, hogy a tizenhatosukhoz a lehető legtöbb játékossal kell érkeznünk, és veszélyesebbnek kell lennünk az ellenfél kapuja előtt. A torinói mérkőzésen ez sajnos nem sikerült. Mindent bele kell adnunk, hogy továbbjussunk, de nem gondolom, hogy az első perctől kell nekirohanni a Juventusnak, mert minőségi futballistáik vannak, akik komoly játékerőt képviselnek. Ettől függetlenül mindenképpen bátrabban kell játszanunk” – tekintett a csütörtöki visszavágó elé Sallai Roland.

A Freiburg jól áll a Bundesligában, csak rosszabb gólaránya miatt csúszik ki a Bajnokok Ligája-indulást érő első négyből a szintén 45 pontos RB Leipzig, valamint az Union Berlin mögött. Emellett az El-ben és a német kupában is „talpon van”.

„Mondható, hogy túlteljesítjük az elvárásokat. Három sorozatban is érdekeltek vagyunk, ami nagyon nagy dolog a szezon végéhez közeledve. Szeretnénk a Német Kupában és az Európa-ligában minél tovább jutni, a bajnokságról meg azt gondolom, ha ezen az úton folytatjuk tovább, akkor nagyon jó eredményt tudunk elérni a végére” – értékelte klubcsapata eddig szezonját.

A szélső nagyon ritkán játszik teljes mérkőzéseket, de az esetek többségében kezdőként számít rá edzője. Ettől függetlenül úgy gondolja, jól megy neki a játék.

„Most, hogy elkezdtem újra játszani, jó erőben érzem magam, jó formában is vagyok. Szeptemberben azért egy nagyon súlyos sérülést szenvedtem, örülök annak, hogy egyáltalán folytathattam a focit, mert még az is kérdőjel volt. Megjártam ennek az útnak a legalját, így innentől kezdve már csak jó dolgok történhetnek velem” – mondta bizakodóan.

A téli átigazolási időszak alatt többször lehetett hallani olyan híreket, hogy olasz csapatok csábítanák magukhoz Sallait.

„Ezekről a dolgokról én is hallottam, de megmondom őszintém, hogy jelen pillanatban annyira nem foglalkoztat. Azért van a menedzserem, hogy ezt a részét ő intézze, nekem a pályán kell teljesítenem. Azon vagyok, hogy minél többet játsszak és minél jobb teljesítményt tegyek le az asztalra. Még túl korai arról beszélni, hogy esetleg nyáron mi lesz velem, szeretnék a szezon hátralévő részére koncentrálni klub- és válogatottszinten egyaránt, hogy a legjobbamat tudjam nyújtani” – reagált a pletykákra a 38-szoros válogatott labdarúgó, akit Marco Rossi újra elhívott a nemzeti csapatba.

„Mindig jó érzés a válogatottba menni, egy olyan helyre, ahol az ember érzi, hogy fontos és nagyon nagy bizalmat szavaznak neki. Ez egyrészről nyomás is, másrészről nagyon jó. Mondhatni, a világ legjobb szurkolótábora áll mögöttünk, ezért mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsuk. Sokak részéről elvárás az Eb, mert ez nem egy olyan nehéz csoport, hogy ebből ne lehessen kijutni, én viszont azt mondom, nagyon nehéz ez a csoport. Azon vagyunk, hogy egyenes ágon jussunk ki az Eb-re, de nem lesz egy egyszerű menet. Szükségünk lesz mindenkire, hogy mögöttünk álljanak és szorítsanak értünk, hiszen mindenkinek az a célja, hogy ebből a csoportból továbbjussunk. Mi mindent meg fogunk tenni ennek érdekében” – beszélt a válogatott esélyeiről at Eb-selejtező megkezdése előtt.

 

Borítókép: Sallai Roland lesz a befutó? (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Demjén: Mindig úgy készültem, hogy képes legyek megugrani ezt a szintet
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya <a href="https://m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2023/03/14/marco-rossi-negy-ujoncot-hivott-meg-a-magyar-labdarugo-valogatott-marciusi-keretebe" rel="noopener" target="_blank">négy újoncnak küldött meghívót</a> az észtek elleni felkészülési, illetve a bolgárok elleni Európa-bajnoki-selejtezőre – köztük Demjén Patriknak, a Zalaegerszeg 24 éves kapusának, aki az M4 Sportnak beszélt első benyomásairól, miután megtudta, együtt készülhet a nemzeti csapattal.
Magyar válogatott
Hosszabbított Sallai Rolandék edzője
Meghosszabbította szerződését Christian Streich, a Sallai Rolandot is a soraiban tudó Freiburg labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Külföldi futball