Az U21-es válogatott tagjai a novemberi, törökországi edzőtáborozás után találkoznak ismét, ezúttal két összecsapással készülnek a szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre.
A korosztályból már négyen szerepelnek az A-válogatott keretében, Kerkez Milos és Németh András mellett Balogh Botond és Hegyi Krisztián is bekerült Marco Rossi együttesébe, amely a hónap végén az észtekkel játszik felkészülési mérkőzést, majd 27-én megkezdi az Európa-bajnoki selejtezősorozatot Bulgária ellen a Puskás Arénában.
A két szakvezető megállapodása értelmében a West Ham kapusa (Hegyi) a görögországi mérkőzésen az U21-es válogatottat erősíti, majd a bolgárok elleni Eb-selejtezőre visszatér az A-válogatott keretébe.
Ezúttal is lehetőséget kap néhány újonc az U21-es csapatban, így Dúzs Gellért, Szujó Attila, Vas Gábor, Horváth Artúr és Szalay József is először léphet pályára címeres mezben ebben a korosztályban.
“Továbbra is igyekszünk megtalálni azokat a játékosokat, akikből a legütőképesebb csapat állhat össze az Eb-selejtezőkre, ezért a mostani összetartáson is kipróbálunk néhány új labdarúgót, akik az elmúlt időszakban jó teljesítménnyel hívták fel magukra a figyelmet. Kiemelten fontosnak tartjuk az erős csapategység kialakítását, ezért a válogatásnál nagy súllyal esnek latba a mentális tényezők is. Szeretnénk előrelépni az őszi játékunkhoz képest, ehhez ki kell javítanunk azokat a hibákat, amelyeket az előző mérkőzéseinken elkövettünk. Első ellenfelünket, a görögöket előrébb rangsorolják, mint a magyar válogatottat, ettől függetlenül idegenben is szeretnénk jó eredményt elérni ellenük, mint ahogyan négy nappal később, a görögökéhez hasonló stílusban futballozó ciprusi válogatott ellen is” – mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán.
Gera Zoltán szövetségi edző több új játékost is kipróbálhat a görögök és a ciprusiak elleni idegenbeli felkészülési mérkőzésen márciusban. A Honvéd, a Vasas, az MTK, a Paks és az ETO is ad U21-es újoncot.https://t.co/0i7L65iz1S pic.twitter.com/oICqbzvMMC
— MLSZ (@MLSZhivatalos) March 15, 2023
A magyar válogatott kerete:
Kapusok:
Hegyi Krisztián (West Ham United)
Molnár Zsombor (Dorog)
Dúzs Gellért (Bp. Honvéd)
Védők:
Szabó Alex (Bp. Honvéd)
Szujó Attila (ETO FC)
Baráth Péter (Ferencváros)
Iyinbor Patrick (Vasas)
Debreceni Ákos (Siófok)
Középpályások:
Kállai Kevin (Mezőkövesd)
Kovács Mátyás (MTK Budapest)
Szabó Bálint (Újpest FC)
Kosznovszky Márk (Kozármisleny)
Kata Mihály (MTK Budapest)
Vas Gábor (Paksi FC)
Horváth Artúr (MTK Budapest)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Benczenleitner Barna (Budapest Honvéd)
Támadók:
Vitális Milán (ETO FC)
Kocsis Dominik (Bp. Honvéd)
Tóth Milán (Sturm Graz)
Szalai József (Vasas)
Németh Dániel (ZTE FC)
Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE)
Katona Bálint (Kecskeméti TE)