Musorujsag
Élő Eredmények

Ellenfélmustrával indítja az Eb-selejtezőket a szabadnapos nemzeti csapat

Ellenfélmustrával indítja az Eb-selejtezőket a szabadnapos nemzeti csapat

MTI
Pénteken rendezik a magyar érdekeltségű csoport első fordulós mérkőzéseit a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozatban, ugyanakkor Marco Rossi szövetségi kapitány együttese éppen a nyitókörben szabadnapos lesz, így elsőként megfigyelheti a soron következő riválisait.

Az elmúlt időszak eredményei alapján a magyar és a szerb válogatott számít favoritnak az ötösben, de az olasz szakember figyelmeztette a szurkolókat és a játékosokat: ez korántsem jelenti azt, hogy a nemzeti együttes könnyedén jut majd ki a kontinensviadalra, ugyanis Bulgária és Montenegró sem ígérkezik könnyű ellenfélnek, de még Litvánia is okozhat meglepetést.

A nyitónapon a tavaly világbajnoki résztvevő, de Katarban a csoportkör után nyeretlenül búcsúzó szerbek a lehető legkönnyebb meccsel kezdenek, a világranglistán mindössze 144. helyezett litván csapatot fogadják a jó rajt reményében. Nagy meglepetés lenne, ha Magyarország déli szomszédja nem gyűjtené be a három pontot pénteken este.

A G csoport küzdelme viszont már előtte, 18 órától megkezdődik a Bulgária-Montenegró összecsapással, melynek vélhetően nagyobb jelentősége lesz a végelszámolást illetően. Bár a hazaiak az elmúlt évtizedben kifejezetten gyengén szerepeltek a különböző sorozatokban, Marco Rossi szerint a tavaly júliusban kinevezett szerb Mladen Krstajic irányításával sokkal agresszívebb futballt játszanak, így veszélyes riválisok lehetnek. A bolgárok nyitánya azért is érdekes, mert hétfőn éppen ők vendégeskednek majd a Puskás Arénában a magyar csapat Eb-selejtezős rajtján. Montenegró csapatában vannak európai élbajnokságokban edződő futballisták, azonban az elmúlt években a válogatott adós a jó eredményekkel, így meglepetés lenne, ha éppen most sikerülne először kijutnia egy világversenyre.

A 2024-es, németországi kontinensviadalra az első kettő utazhat az ötösből. A magyar csapatnak némi biztonságot adhat, hogy a tavalyi remek Nemzetek Ligája-szerepléssel, azzal, hogy az élvonalban nyolcadik lett, szinte biztosan pótselejtezőn javíthatna sikertelen kvalifikáció esetén. Amennyiben a magyarok lecsúsznak az első két pozícióról, csak akkor maradnak le a pótselejtezőről is, ha a Nemzetek Ligájában előttük végző holland, horvát, spanyol, olasz, dán, portugál, belga hetesből legalább négy nem jut ki hagyományos módon az Eb-re, amire minimális az esély. Marco Rossi tanítványainak ugyanakkor egyértelmű célja, hogy ezúttal ne kényszerüljenek „pótvizsgára”, azaz az 1986-os világbajnokság óta először jusson ki a csapat egyenes úton egy nagy tornára. Az előző két alkalommal egyformán pótselejtezőn vívta ki az Eb-részvételt a magyar válogatott.

Eb-selejtező, G csoport, 1. forduló:

péntek:

Bulgária-Montenegró, Razgrad 18.00

Szerbia-Litvánia, Belgrád 20.45

A csoport további programja:

2. forduló (március 27.):

MAGYARORSZÁG-Bulgária, Puskás Aréna 20.45

Montenegró-Szerbia, Podgorica 20.45

3. forduló (június 17.):

Litvánia-Bulgária, Kaunas 15.00

Montenegró-MAGYARORSZÁG, Podgorica 18.00

4. forduló (június 20.):

Bulgária-Szerbia, Razgrad 20.45

MAGYARORSZÁG-Litvánia, Puskás Aréna 20.45

5. forduló (szeptember 7.):

Litvánia-Montenegró, Kaunas 20.45

Szerbia-MAGYARORSZÁG 20.45

6. forduló (szeptember 10.):

Montenegró-Bulgária 18.00

Litvánia-Szerbia, Kaunas 20.45

7. forduló (október 14.):

Bulgária-Litvánia 18.00

MAGYARORSZÁG-Szerbia, Puskás Aréna 20.45

8. forduló (október 17.):

Litvánia-MAGYARORSZÁG, Kaunas 20.45

Szerbia-Montenegró 20.45

9. forduló (november 16.):

Bulgária-MAGYARORSZÁG 20.45

Montenegró-Litvánia 20.45

10. forduló (november 19.):

MAGYARORSZÁG-Montenegró, Puskás Aréna 15.00

Szerbia-Bulgária 15.00

Borítókép: Cesena, 2022. június 7. Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a labdarúgó Nemzetek Ligája 2. fordulójában játszott Olaszország - Magyarország mérkőzésen az olaszországi Cesenában, a Dino Manuzzi Stadionban 2022. június 7-én. A magyar válogatott 2-1-re kikapott az Európa-bajnok olasz csapat vendégeként. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Négy fontos kérdés a magyar válogatott márciusi mérkőzései előtt
A remekül sikerült Nemzetek Ligája-szereplés után a magyar labdarúgó-válogatottra 2023-ban újabb fontos feladat vár: Marco Rossi csapata kiharcolhatja az egyenes ági kijutást a 2024-es Európa-bajnokságra. A válogatott idei első két mérkőzése előtt megnéztük, milyen kérdésekre kell választ találnia a szakmai stábnak elsősorban az Észtország elleni felkészülési találkozón, hogy a Bulgária elleni Eb-selejtező nyitányon már minden a várakozásoknak megfelelően alakuljon a Puskás Arénában.
Labdarúgás
Fiola Attila elhagyta a válogatott edzőtáborát
Sérülés miatt elhagyta az észtek elleni felkészülési mérkőzésre, valamint a bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott telki edzőtáborát Fiola Attila.
Magyar futball
Kilenc hónap, tíz forduló: nem leküzdhetetlen csoportban a magyar válogatott – minden, amit az Eb-selejtezőről tudni kell
Marco Rossi együttese március 27-én, Bulgária ellen megkezdi szereplését a 2024-es Európa-bajnokot megelőző selejtezősorozatban – a magyar labdarúgó-válogatott a bolgárok mellett Szerbiával, Litvániával és Montenegróval került egy csoportba. Alábbi cikkünkben összefoglaljuk az összes tudnivalót a mieink előtt álló akadályról.
Magyar futball