Musorujsag
Élő Eredmények

Marco Rossi: Az első volt a legjobb félidő, melyet a válogatott kispadján megélhettem

Marco Rossi: Az első volt a legjobb félidő, melyet a válogatott kispadján megélhettem

m4sport.hu
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya pozitívan értékelte a Bulgária ellen megnyert Eb-selejtezőt, külön kiemelte a csapatkapitányként első mérkőzését játszó és hatalmas szabadrúgásgólt szerző Szoboszlai Dominiket.

„Gondolkoztunk és valószínűleg az első volt a legjobb félidő, melyet a válogatott kispadján megélhettem. Emlékszem azonban, hogy az egyik legjobbat Törökország ellen játszottuk 2020-ban, viszont akkor nem lőttünk gólt, így talán a mai volt a legjobb” – vélekedett a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

„Nagyon jól kezdtünk és azt gondolom, hogy Szoboszlai Dominik az eddigi legjobb meccsét játszotta a válogatottban. Az, hogy rajta van a kapitányi karszalag egy olyan felelősséggel ruházta fel őt, aminek meg tudott felelni és felnőtt a feladathoz” – fogalmazott.

Az 51. válogatott mérkőzésén dirigáló Rossi elmondta, az első félidőben valóban nagyon jól teljesítettek, de a másodikban nem volt könnyű megtartani a koncentrációt, hiszen több góllal is vezetett a csapat.

„Két-három olyan szituáció is előfordult, amit el lehetett volna kerülni és persze lőhettünk volna több gólt is. Szeretnék gratulálni az egész csapatnak és a stábnak” – mondta.

A magyarok napra pontosan negyven év után kezdték ismét győzelemmel az Eb-selejtezőket, illetve hazai pályán 48 esztendő után múlták felül újra Bulgáriát.

A nemzeti együttes legközelebb június 17-én lép pályára a sorozatban, Montenegró vendége lesz.

Eb-selejtező, G csoport, 2. forduló:
Magyarország-Bulgária 3-0 (3-0)

A csoport másik hétfő esti meccsén Szerbia a hajrában múlta felül Montenegrót, Dusan Vlahovics duplájával.

Borítókép: Budapest, 2023. március 27. Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezõk G csoportjában játszott Magyarország-Bulgária mérkõzés után a Puskás Arénában 2023. március 27-én. Magyarország-Bulgária 3-0. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak