Musorujsag
Élő Eredmények

Németh Dániel tudta, neki kell eldöntenie, Demjén Patrik Fülöp Mártonnak ajánlotta a kupagyőzelmet

Németh Dániel tudta, neki kell eldöntenie, Demjén Patrik Fülöp Mártonnak ajánlotta a kupagyőzelmet

m4sport.hu
Hosszabbítás után dőlt el a Magyar Kupa döntője a Puskás Arénában, a lefújást követően a Zalaegerszegi TE játékosai az egész szezon során végzett kemény munkát emlegették, a Budafoki MTE vezetőedzője pedig úgy fogalmazott, a vereség ellenére ez volt a legszebb estéje, mióta a klubnál dolgozik.

A ZTE első gólját szerző Németh Dániel mindenkinek megköszönte a támogatást, majd elárulta, milyen volt a kupadöntő.

„Meghallottam, hogy csere vagyok. Tudtam, nem szabad búsulnom, nekem kell eldöntenem, ha beszállok. Szerencsére sikerült is” – mondta a 19 éves támadó.

„Fantasztikus érzés, ez egy lépcsőfok a karrieremben, remélem, a többit is meg tudom majd lépni” – mondta Németh.

Az első gól szerzője úgy fogalmazott, nem hiszi el, ha ezt az év elején mondják, de sikerült megnyerniük a Magyar Kupát.

A 30 méteres óriási szabadrúgásgól szerzője, Szalay Szabolcs szinte a lelátóról került elő, hogy nyilatkozzon.

„Minden nap próbálom gyakorolni edzésen a szabadrúgásokat, hittem benne és ez lett az eredménye” – fogalmazott.

Szalay elmondta, hitt benne, hogy nem tizenegyesekkel fog eldőlni a döntő, hiszen annyit dolgoztak érte, megérdemelték, kijött a befektetett munka.

A ZTE vezetőedzője azt mondta, kinevette volna azt az embert, aki azt mondja neki, a szezon végén a Puskás Aréna gyepén fogja ünnepelni a kupagyőzelmet.

„Sokat dolgoztam azért, hogy egyszer itt álljak, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön ez a szituáció. Ezek a srácok, amit ma küzdöttek, az óriási, le a kalappal előttük, ahogy a Budafok előtt is” – vélekedett Boér Gábor, a ZTE vezetőedzője.

A Ricardo Monizt április 24-én váltó Boér úgy fogalmazott, megnehezítette a dolgukat a Budafok és szerencséjük is volt.

„Bízom az egész keretben és csak jókat tudok mondani róluk ebben a 10 napban. A mai taktikai edzésen azt mondtam nekik, számomra élmény volt ez a 10 nap. Azt kértem tőlük, élvezzék, de ez nem nagyon működött. Kicsit rástresszeltünk erre a döntőre” – mondta.

„Most is, ahogy hétvégén is, a cserék rúgták a gólt. Ez talán visszaigazolja a játékosoknak, akik nem kezdenek, hogy ők is tudnak hozzátenni egy sikerhez. Le a kalappal az egész csapat előtt, nem szeretnék kiemelni senkit” – fogalmazott.

„De egyértelműen – válaszolta a zalaegerszegi csapatkapitány, az immár háromszor kupagyőztes Kálnoki-Kis Dávid arra a felvetésre, hogy pályafutása legfontosabb győzelmét aratta-e. – Többek között azért, mert ezzel a fiatal, magyar csapattal sikerült történelmet írnunk: hazahozzuk Zalaegerszegre a kupát, ami a klubnak, a városnak, a játékosoknak egyaránt csoda. Az pedig, hogy itt játszhattunk, ennyi szurkoló kísért el minket, és ilyen hangulat volt, egy örök élmény. Köszönjük a szurkolóknak!”

„Számítottunk rá, hogy nehéz mérkőzés lesz, nagyon zártan védekeztek. Nem sok helyzetünk volt, nekik is csak egy-kettő, de szerencsére tudtam védeni” – mondta Demjén Patrik.

A ZTE kapusa Fülöp Márton emlékének ajánlotta a győzelmet, a 2015-ben elhunyt kapus a kupadöntő napján lett volna 40 éves.

„Készültem fejben a büntetőpárbajra, de örülök, hogy így alakult, így azért stresszmentesebb lett. Gyerekként ezekről a meccsekről álmodtam, ezekért a meccsekért kezdtem el focizni, szeretnék ilyeneket minél többször átélni.”

A budafokiak vezetőedzője, Mátyus János pozitívan nyilatkozott a fájó vereség ellenére, de elmondta, büszke csapatára.

„Nagyszerűen helytálltunk, remekül futballoztunk, különösen az első félidőben. A másodikban és a hosszabbítás egyes periódusaiban az ellenfelünk valamennyire fölénk nőtt, de ettől függetlenül nagyon boldog és büszke vagyok. Nagyon fájó a vereség, de nagyon büszke vezetőedző vagyok. A mai volt a legszebb esténk, amióta Budafokon vagyok, fantasztikus hangulatban, egészen elképesztő kulisszák előtt játszottunk és helytálltunk, nem adtuk olcsón a bőrünket. Szívből gratulálok az ellenfélnek, kívánom, hogy Európában is méltóképpen képviseljék a hazánkat.”

„A klubnak a folyamatos fejlődés a profilja, és évről évre bizonyítjuk, hogy elég jó játékosok is kerülnek ki Budafokról, illetve minden évben erős csapatot sikerül összerakni. Ebben pedig benne volt, hogy még egy olyan komoly szereplés összejöhet, mint az NB I-be jutás volt. Az igaz, hogy a mai nap történelmi volt, de ez kesesédes valahol, mert három perc híján jöhettek volna a tizenegyesek, ott pedig bármi megtörténhet” – nyilatkozta Kovács Dávid, a Budafok csapatkapitánya.

MOL Magyar Kupa, döntő:
Budafoki MTE (NB II.) – ZTE FC 0–2 (0–0, 0–0, 0–0)
Puskás Aréna, 24 152 néző, v.: Vad II. István
gól: Németh Dániel (117.), Szalay Szabolcs (122.)
sárga lap: Huszti (94.), illetve Beke (24.), Csonka (72.), Németh M. (110.), Jagodics (120.)

ZTE FC:
Demjén – Gergényi (Bedi, 98.), Mocsi, Kálnoki-Kis, Csóka – Sankovic (Kovács B., 112.), Tajti (Lesjak, 120.) – Szendrei, Mim (Huszti, a szünetben), Ubochioma (Szalay Sz., 76.) – Ikoba (Németh D., a szünetben)

Budafoki MTE:
Gundel-Takács – Nándori (Vaszicsku, a hosszabbítás szünetében), Jagodics, Fótyik – Bíró (Fekete, 89.), Csonka, Kovács D. (Németh M., 65.), Oláh B., Kalmár O. (Margitics, a hosszabbítás szünetében) – Horváth O. (Vasvári, 78.), Beke (Bakti, 100.)

A mérkőzés összefoglalója:

Borítókép: Budapest, 2023. május 3. A gólszerzõ zalaegerszegi Németh Dániel (k) ünnepel a labdarúgó MOL Magyar Kupa döntõjében, a Budafoki MTE - ZTE FC mérkõzés végén a Puskás Arénában 2023. május 3-án. A Zalaegerszeg hosszabbításban 2-0-ra legyõzte a Budafokot. MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak