Szombaton 20 órakor csap össze egymással a Debreceni VSC és az Újpest FC. A Loki mindenképp szeretné otthon tartani a három pontot a Nagyerdei Stadionban, hiszen akkor kiléphet az európai porondra.
„A Ferencváros elleni mérkőzés előtt beszéltem először arról, hogy a dobogóért harcolunk. Az FTC elleni harcot megnyertük, most pedig tovább küzdünk az érmes helyezésért. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy milyen nehéz feladat áll előttünk. Talán az idei szezon nem úgy alakult az Újpest számára, ahogyan azt szerette volna, de úgy gondolom, hogy nagyon jó csapattal állunk szemben. Idén kétszer is játszottunk ellenük, egyszer győztünk, egyszer pedig döntetlen lett. Mindkét találkozóból nyilvánvalóvá vált, hogy erős az ellenfelünk és volt néhány helyzet, amikor a szerencse nekünk kedvezett. Kemény meccsre számítunk szombaton, érezzük a nyomást, de mindannyian arról álmodtunk, hogy ez megtörténjen. Győzni akarunk!” – fogalmazott Srdjan Blagojevic, a DVSC vezetőedzője.
A hangulatra aligha lehet majd panasz, hiszen a klub honlapja szerint, több mint 10 ezren váltottak jegyet a szombati bajnokira.
Kapcsolódó tartalom
Ha a Fehérvárnál nem kísértenék a sorsot, akkor olyat kell tenniük, ami a szezon során még nem sikerült
Ismét a Puskás ellen a Panchóban, avagy addig jár a Honvéd Felcsútra
A frissen hosszabbító kapus, Megyeri Dávid játéka kérdéses, de biztosan nem lép pályára a csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs, aki a Ferencváros elleni egyik gólöröm során törte el a kezét. A debreceniek azonban a sérülések ellenére is kiváló előjelekkel várják a meccset: 5 forduló óta veretlenek a bajnokságban. A győzelem azért is lenne fontos a DVSC-nek, mert a Puskás Akadémia Budapest Honvéd elleni esetleges sikerével odaérhetne a dobogó legalsó fokára.
Az Újpest számára a lényegi kérdések már eldőltek a bajnokság végét illetően. A napokban új szerződést kötő Nebojsa Vignjevic csapata egy győzelemmel még megelőzheti a hatodik helyen álló Kisvárdát, de amennyiben vereséget szenved Debrecenben és a Mezőkövesd vasárnap legyőzi a Ferencvárost, eggyel hátrébb csúszhat a hetedik helyről. A hatodik hely megszerzése, tehát a felsőházba jutás azért lenne fontos az újpestiek számára, hogy a következő szezonban két körben is hazai pályán játszhassanak az alsóházi ellenfelekel szemben.
„A Debrecennek nagyobb a tét, hiszen a nemzetközi indulásért küzd, de természetesen mi is minél előrébb, a hatodik helyen szeretnénk végezni, így a három pontért megyünk. Most még én is és a csapat is az utolsó bajnokival foglalkozik, utána lehet összpontosítani a válogatottra, illetve a pihenésre” – mondta Csoboth Kevin.
Az OTP Bank Liga 33. fordulóját az M4 Sporton, az M4 Sport+-on és az m4sport.hu-n követhetik élőben.
OTP Bank Liga, 33. forduló
péntek
ZTE FC-Paksi FC 1-1 (1-1)
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 1-0 (0-0)
szombat
20.00 – Puskás Akadémia–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport – körkapcsolás)
20.00 – Debreceni VSC–Újpest FC (Tv: M4 Sport+ körkapcsolásban az M4 Sporton)
20.00 – Vasas FC–MOL Fehérvár (Tv: m4sport.hu – körkapcsolásban az M4 Sporton)
vasárnap
17.30 – Mezőkövesd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
21.00 – Több mint 34 – FTC bajnokavató esemény (Tv: M4 Sport)