Musorujsag
Élő Eredmények

Grzelak: Talán megfigyelték ezeket az ősz hajszálakat a szakállamban és a halántékomon

Grzelak: Talán megfigyelték ezeket az ősz hajszálakat a szakállamban és a halántékomon

m4sport.hu
Az utolsó fordulóban a Vasas ellen egy 0–0-s döntetlen is elég volt a bennmaradáshoz, megőrizte NB I-es tagságát a MOL Fehérvár FC. A találkozó után Bartosz Grzelak vezetőedző elmondta, szeretne részt venni a klub jövőjében és boldog a csapatnál.

„Talán megfigyelték ezeket az ősz hajszálakat a szakállamban és a halántékomon. Az egész nap stresszes volt, nemcsak maga a mérkőzés, de borzasztóan örülünk, hogy sikerült és túlvagyunk rajta. – mondta mérkőzés után a fehérváriak vezetőedzője, Bartosz Grzelak.

A Vasas elleni találkozóval kapcsolatban elmondta, nem játszottak elég jól, nem tudták megvalósítani a tervet, melyet kitűztek és nem voltak elég pontosak. A második félidőben sikerült változtatniuk, leginkább a koncentráción. A szélváltásokkal pedig kissé megzavarták a Vasast, de nem jött össze, hogy igazán nagy gólhelyzetet alakítsanak ki.

„Hosszú szezon volt és egy nagyon nehéz helyzetben érkeztem a csapathoz. Az elejétől fogva kiesés elkerülése volt a cél, ami nem igazán kedvez a nagyon pozitív önbizalomnak. Minden nehézség ellenére is sikerült csapatként harcolni, küzdöttünk egymásért és szerintem egy erös összetartás alakult ki a keretben. Hasonlóra talán nem volt példa az egész szezonban. Mindenki harcolt és megpróbált a kezdőbe kerülni, mindenki hozzátett a bennmaradáshoz” – vélekedett Grzelak.

Hozzátette: „igazából a játékosok azok, akik ezt a bennmaradást kiharcolták”.

A vezetőedző opciós szerződést írt alá, amikor megegyezett a Fehérvárral.

„Az eredeti terveket is kétlépésben fogalmaztuk meg. Az első a bennmaradás kiharcolása volt, ezt kipipáltuk. A második pedig a jövőépítés, együttműködve a csapat vezetőségével. Van egy jövőképem, megbeszéltük, hogy ez a város, a klub, milyen csapatot érdemel. Ennek felépítésében nagyon szeretnék részt venni, nagyon boldog vagyok itt, de ebben a pillanatban nehéz konkrétumokról nyilatkozni” – mondta a vezetőedző.

A játékosok közül a kapus Kovács Dániel és télen Újpestről szerződtetett Csongvai Áron nyilatkozott a lefújást követően.

„Azt nem mondanám, hogy megkönnyebbültem, teljesen még nem oldódtak fel bennünk a kieséssel kapcsolatos érzések. Valamilyen szinten óriási öröm, hogy letudhattuk ezt a szezont és magunk mögött hagyhatjuk azt a sok nehézséget, ami volt ebben” – vélekedett Kovács.

Elmondta, nagyon vegyes szezon volt, ami ráadásul jól indult, hiszen a Konferencia Ligában, Németországban legyőzték a Kölnt.

„Aztán a dolgok sajnos elkezdtek kicsúszni a kezeink közül. A végén az a legfontosabb, hogy megmentettük a félig süllyedő hajót” – mondta a kapus.

Kapcsolódó tartalom

„Egyáltalán nem ilyen célokkal érkeztem ide, nem úgy alakult ez a félév, ahogy szerettük volna – fogalmazott Csongvai. – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de én még nem nagyon tudok örülni, hiszen az a teljesítmény, amit ma a pályára vittünk, az nem feltétlenük volt olyan, amit szerettünk volna. Annak egyrészt örülök, hogy leesett egy kő a szívünkről, hogy bent tudtunk maradni, de nem így szerettem volna itt állni a 90 perc után, hogy nem a saját győzelmünk hozta ki.”

OTP Bank Liga, 33. forduló
Vasas FC-MOL Fehérvár FC 0-0
Illovszky Rudolf Stadion, 2305 néző, v: Berke
sárga lap: Novothny (45.), Ódor (51.), Berecz (54.), illetve Flores (11.), Schön (39.)
Vasas:
Uram – Szivacski, Litauszki, Otigba (Iyinbor, a szünetben), Ódor – Szilágyi (Sztojka, 75.), Berecz – Ihrig-Farkas (Deutsch, 55.), Urblik (Hidi, 75.), Hinora – Novothny (Szalai, 91.)
Fehérvár:
Kovács D. – Bese, Csongvai, Stopira, Heister – Flores, Makarenko – Kastrati (Houri, 89.), Dárdai (Katona M., 67.), Schön – Kodro

Borítókép: Bartosz Grzelak (Fotó: Facebook/MOL Fehérvár FC)

További tartalmak