Musorujsag
Élő Eredmények

Gála Szombathelyen: a futsaldöntő harmadik meccsét 7-1-re nyerve zsinórban harmadszor bajnok a Haladás

Gála Szombathelyen: a futsaldöntő harmadik meccsét 7-1-re nyerve zsinórban harmadszor bajnok a Haladás

m4sport.hu | Szerző: K.M.
Az Admirál-Haladás VSE 7-1-re győzött a Berettyóújfalu ellen a férfi futsalbajnokság döntőjének harmadik mérkőzésén és ezzel 3-0-ra megnyerte a három győzelemig tartó párharcot, s hogy maradjunk a hármas szám bűvöleténél ezzel a szombathelyi csapat sorozatban harmadik alkalommal lett az NB I győztese.

A mérkőzés összefoglalója:

Két roppant szoros párharcot hozott eddig az Admirál-Haladás VSE és a Berettyóújfalu MVFC csatája a bajnoki döntőben, az elsőt egyetlen góllal a szombathelyi együttes nyerte, míg a másodikat szétlövéssel sikerült elhozni Juan Ramón Calvo Rodríguez csapatának, így pedig adott volt a lehetőség, hogy hazai pályán ünnepeljen bajnoki címet a gárda.

Kapcsolódó tartalom

Ezúttal viszont nem hozott ilyen izgalmakat a mérkőzés. Már a tizedik percben vezetést szerzett a Haladás Rutai Balázs révén, majd az első félidő vége felé tízméterest végezhetett el a vendégegyüttes, de Alasztics remekül kivetődve kivédte azt. A második félidőben pedig rákapcsolt a Szombathely, gyakorlatilag egymás után jöttek a szebbnél szebb és egészpályás gólok. A Berettyóújfalunak még a 32. percben sikerült szépíteni, de ez már csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő, ugyanis ezt követően is Haladás-gólok jöttek, így Juan Ramón Calvo Rodríguez gárdája a három meccs közül a legfontosabban győzött a legmagabiztosabban.

A mérkőzés után Sipos Gergő úgy nyilatkozott, szerinte hosszabb volt a padjuk, frissebbek voltak és jelentős mentális erőt adott nekik a döntő második mérkőzésén aratott heroikus siker.

Így emelte magasba sorozatban harmadjára a futsalbajnokság győztesének járó trófeát a Haladás VSE:

Eredmény, döntő, 3. mérkőzés:
Haladás VSE – Mezei-Vill FC Berettyóújfalu 7-1 (2-0)

Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3-0 a Haladás javára.

A bajnoki örökrangsor:
8-szoros: Rába ETO
4-szeres: Berettyóújfalu
3-szoros: Aramis SE, Cső-Montage BFC, Haladás VSE
2-szeres: Gödöllői FK
1-szeres: Rubeola FC Csömör, Külker FC

Borítókép: A szombathelyi Henrique Diniz, Vas Ádám és Luiggi Longo (b-j) a futsal Magyar Kupa férfi döntője, a Haladás VSE - MVFC Berettyóújfalu mérkőzés után a debreceni Főnix Arénában 2023. május 7-én. A Haladás 1-0-ra nyert, így címét megvédve ismét kupagyőztes lett. MTI/Derencsényi István

További tartalmak