Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Vignjevic az MTK elleni vereségről: Nem volt igazi csapatmunka

Vignjevic az MTK elleni vereségről: Nem volt igazi csapatmunka

m4sport.hu
Az Újpest hazai pályán szenvedett 2–0-s vereséget az MTK ellen az OTP Bank Liga 7. fordulójában. Nebojsa Vignjevic elégedetlen volt csapata teljesítményével, Horváth Dávid azonban örült, hogy a sorban érkező problémákat jól oldotta meg csapata.

Nebojsa Vignjevic gratulált az MTK-nak, hogy „könnyű három pontot” szerezett.

„Nem kezdtük el megfelelő szellemben a mérkőzést, az első 10 percben szinte semmi sem jött össze. Nem volt agresszivitás, energia a játékunkban. Az MTK tudta, hogy használja ki ezt és gólt is lőtt. Mi nem tudtunk erre reagálni, a második félidőben egy picit megtaláltuk a játékunkat, de már túl késő volt. Sajnos ez nem elég. Korábban vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe, amikor hátrányban találtuk magunkat egy rossz kezdés után, sajnos ezt minden egyes alkalommal nem tudjuk megtenni, legközelebb jobban kell kezdeni a mérkőzést” – értékelt Vignjevic.

Az Újpest vezetőedzője elmondta, minden mérkőzés nehéz, de ez mindenképpen az volt. A válogatott játékosok fáradtan tértek vissza, de bízik benne, tudnak tanulni ebből a vereségből.

„Nem volt meg a kapcsolat a játékosok között a pályán, nem volt igazi csapatmunka. Az egyéni hibákat ki kell küszöbölnünk” – vélekedett.

A mérkőzés összefoglalója: 

„Az első félidőt teljesen odaadtuk az MTK-nak, nem voltunk agresszívak” – értékelt Simon Krisztián. „Nem úgy játszottunk, ahogy az itthon elvárható lenne. Viszont a második játékrészre nagyon jól jöttünk ki, ott voltak helyzeteink is. Sajnos ezeket kihagytuk, ez pedig megbosszulta magát. A végén mindent megpróbáltunk, de sajnos ott sem jött most a gól.”

„Ma minden összejött, szerencse is kellett a győzelemhez, mert egy nagyon erős ellenfél ellen tudtunk nyerni. Az volt a legfontosabb, hogy a sorban jövő problémákat megoldjuk ezen a mérkőzésen. A kényszerű cserék átírták a tervet, ennek a következménye volt a második félidei passzívabb játék, de a csapatot nem nagyon zavarta meg” – mondta az MTK vezetőedzője, Horváth Dávid.

Horváth elmondta, Kádár Tamással nem történt olyan nagy baj, inkább elővigyázatosságból cserélték le, hogy ne többhetes kihagyás legyen. Reméli csak egy kisebb sérülés történt és a következő mérkőzésen már bevethető lesz a rutinos védő.

„Néha meg kell ezért harcolni. Előtte kihagytam két helyzetet, de úgy voltam vele, hogy csinálni kell tovább, bíztam benne, hogy lesz még egy lehetőségem. Nyilván szerencsés gólt rúgtam, de örülök, hogy megrúgtuk a másodikat” – mondta góljáról Németh Krisztián.

Németh elmondta, úgy érezte, az első félidőben rúghattak volna még egy gólt, ami megnyugtatta volna a csapatot, így a második félidőben nagy területeket hagytak az Újpestnek.

„Nem szereztünk annyi labdát elöl, hogy a védőinket ne helyezzünk ekkora nyomás alá. Voltak helyzetei az ellenfélnek, de nagyot ment az egész csapat” – vélekedett a második MTK gól szerzője.

Hozzátette: „jól reagáltunk Kádár Tamás kiesésére, azért tudjuk, ott ő a vezér. Mindenki hozta azt a teljesítményt, hogy 0-ra hozzuk a mérkőzést. Remélem ez egy jó önbizalomnövelő lesz a csapatnak”.

OTP Bank Liga, 7. forduló:
péntek:
Kecskeméti TE-Mezőkövesd Zsóry FC 0–2
szombat:
Puskás Akadémia FC-Paksi FC 0–2
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 3–1
Újpest FC-MTK Budapest 0–2
vasárnap:
15.00: Fehérvár FC-ZTE FC (M4 Sport)
17.30:Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good (M4 Sport)

Borítókép: Törheti a fejét Vignjevic. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

További tartalmak