„Sokadik mérkőzésen szereztük meg a vezetést, de eddig nem sikerült megtartani. Most is elkövettünk egy-két hibát, valamint nem zártuk le a mérkőzést időben, hogy még maradjon feszültség a végére. Az volt a terv, hogy magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést, és abból eredményesnek lenni” – mondta Kuttor Attila, akiből hatalmas feszültség szakadt is azzal, hogy sikerült nyernie csapatával hazai pályán.
A vezetőedző elmondta, alapjátékosaitól kell a jó teljesítmény, hogy folytatni tudják ezt a formát.
„Jó tendenciáról még nem beszélhetünk, ugye egy mérkőzésről volt szó. Ugyan ezt kell erőltetnünk, hinnünk kell magunkban, és amit eltervezünk, azt még hatékonyabban játszani. Ha kiküszöböljük az apróságokat, lehetnek még jó eredményeink” – vélekedett.
Kapcsolódó tartalom
„Remek összejáték volt a csapattársaimmal, jól kijátszottuk” – mondta a győztes gól szerzője, Molnár Gábor. „Viszont úgy gondolom, hamarabb is lezárhattuk volna a meccset.”
Molnár az első gólját szerezte az idényben, reméli sikerült áttörnie a gátat és a csapattal is elindulnak felfelé.
„A mérkőzés elején még nem állt össze a védelemben ez az ideiglenes belső hármas” – kezdte értékelését Horváth Dávid. „Kicsit bizonytalanok voltak, az ellenfél helyzeteket tudott kialakítani ebben az időszakban. Sajnos az egyik végén meg is szerezték a vezetést.”
Az MTK vezetőedzője elmondta, látja a fényt az alagút végén.
„Megjártuk a magasságot, most pedig a mélységet. Ki kell jönni ebből a gödörből, az eredményeinknek kiegyensúlyozottnak kell lennie” – mondta.
A mérkőzés összefoglalója:
OTP Bank Liga, 11. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 1-0 (1-0)
Mezőkövesd, v: Andó-Szabó
gólszerzők: Molnár G. (8.)
sárga lap: Da. Babunski (34.), Drazic (85.), Piscitelli (87.), illetve Hej (40.), Kosznovszky (56.), Bognár (64.)
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Beriasvili, Pillár, Vajda – Cseke, Da. Babunski (Lukic, 81.), Gomis (Brtan, 91.) – Cseri (Nagy G., 69.), Drazic, Molnár G. (Szalai J., 68.)
MTK: Demjén – Hej, Kocsis, Vadnai – Kosznovszky, Kata, Thiam (Végh, 64.), Antonov – Kovács M. (Zsóri, 70.) – Bognár, Molnár R.