Kuttor Attilának maradt hangja a mérkőzés után, és úgy vélekedett, a Mezőkövesdé volt az első félidő.
„Megérdemelten vezettünk a szünetben. A második félidőben nagy erőket mozgósított a Debrecen, mi inkább szerettük volna megvédeni az eredményt, főleg a végén, a kiállítás után. Volt még néhány kontralehetőségünk, amit nem jól játszottunk le, de az volt bennünk, hogy szeretnénk megtartani az eredményt” – vélekedett a kövesdiek vezetőedzője.
Kuttor azonban nem szeretett volna véleményt mondani a két sárga lap után kiállított Pillár Róbert esetéről. Annyit mondott: „pozitívum, hogy meg tudtuk nyerni a mérkőzést”.
Cseke Benjámin az első találatát szerezte a szezonban, és másodszor talált be a csapat színeiben.
„Az emberhátránynak is köszönhető volt, hogy nehéz helyzetbe kerültünk az utolsó 10-15 percre. Úgy éreztem, egy kicsit ráültünk a 2-0-ra az első 20 perc után. Kisvárdán is ez jellemzett bennünket, de nem szabad ráülni az eredményre, menni kell tovább és nem szabad esélyt adni az ellenfélnek” – vélekedett az első gól szerzője.
Kapcsolódó tartalom
„Az utolsó 10 percben nem játszottunk jól, függetlenül attól, hogy mi voltunk létszámfölényben. Öt perc arra ment el, hogy az ellenfélnek pontrúgásai voltak” – kezdte értékelését Srdjan Blagojevic. – Mentálisan nyomás volt rajtunk, nem voltak jók a beadásaink és hiába próbálkoztunk két csatárral, de nem gondolom, hogy az utolsó 10 perccel lett volna a probléma, hanem az első tízzel.”
A vezetőedző elmondta, az előző három meccsen sem kezdtek jól. Az ellenfeleiknek voltak helyzeteik és próbálták erre figyelmeztetni a játékosokat, de azzal is volt problémájuk, hogyan védekezzenek bizonyos helyzetekben a Mezőkövesd ellen.
„Ezeket rögtön megbüntették és nem volt jó az energiánk sem. Elemeznünk kell” – mondta.
A Debrecen jövő héten azzal a Pakssal találkozik, akik ellen még nem tudtak gólt szerezni a szezonban.
„Az már egy új mérkőzés lesz” – vélekedett Blagojevic. – Fel kell készülnünk, hiszen egy nagyon jó csapattal nézünk majd szembe. Először azonban a mai mérkőzést kell kielemeznünk és jobbnak kell lenünk már a jövő héten. Meg kell emelnünk az energiaszintünket, hiszen a Paksnak is azért vannak olyan eredményei, amilyenek, mert nagyon magas energiával játszanak.”
A mérkőzés összefoglalója:
A Debrecen eddig egyszer tudott visszajönni a mérkőzésbe, amikor két gólt kapott egymás után. Akkor döntetlent játszott az FTC ellen, ez most nem sikerült.
„Megbeszéltük az elején, hogy rossz volt a Győr elleni első 15 perc és a Puskás elleni is. Szerettük volna, ha ez nem történik meg újra. Hát megtörtént. Kaptunk is kettőt, futhattunk az eredmény után” – értékelt a debreceni gól szerzője, Bárány Donát. „Egy gól szerencsére jött, ott egy kicsit vissza tudtunk lendülni, nálunk volt a labda. Úgymond a helyzeteink is megvoltak, de két gól előnyt adtunk. Ez megbosszulja magát minden szinten.”
OTP Bank Liga, 12. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 2-1 (2-1)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 2119 néző, v.: Csonka
gólszerzők: Cseke (4.), Cseri (10.), illetve Bárány (25.)
sárga lap: Drazic (2.), Pillár (32., 81.), Gomis (46.), Beriasvili (78.), Filip (87.), illetve Bódi (41.), Vajda (45.), Romancsuk (59.), Lagator (67.)
piros lap: Pillár (81.)
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Pillár, Beriasvili, Vajda – Cseke, Da. Babunski (Lukic, 82.), Gomis – Cseri (Filip, 57.), Drazic, Molnár G. (Lehoczky, 74.)
Debrecen: Megyeri – Kusnyír, Lagator, Romancsuk (Andrija, 84.), Ferenczi – Ojediran, Loncar (Manrique, 70.) – Vajda (Oliveira, a szünetben), Dzsudzsák, Bódi (Bévárdi, 70.)- Bárány