Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Visszatért „a győztes útra” az FTC, Kuttor szerint „a szezon egyik legjobb játékát” mutatták be

Visszatért „a győztes útra” az FTC, Kuttor szerint „a szezon egyik legjobb játékát” mutatták be

m4sport.hu
A címvédő Ferencváros kétgólos győzelmet aratott Mezőkövesden a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.

„Minden győzelem a legjobb pillanatban jön” – értékelt Dejan Sztankovics. „Örülök ennek a meccsnek, mert azon játékosaim is playára léphettek, akik eddig kevesebbet játszottak. Nagy köszönetet szeretnék mondani a szurkolóiknak, mert a rossz idő ellenére is másfél órán keresztül buzdítottak bennünket.”

Az FTC vezetőedzője elmondta, nagy dicséret illeti két játékosát, Kristoffer Zachariassent és Marquinhost, hiszen a játszott perceiket tekintve a Mezőkövesd ellen látott teljesítmény lenyűgözö mindkettőjüktől.

„Az a hozzáállás, ami őket jellemezte a mai napon nagyon tiszteletreméltó, hiszen mindketten nagyon fáradtak és mégis ilyen teljesítményre voltak képesek” – mondta.

Sztankovics csapata soron következő mérkőzéseiről elmondta, számára nagyon fontos a lendület, és az, hogy két meccset kapott gól nélkül tudtak lehozni egymás után. Hozzátette, a Fiorentina elleni mérkőzés hatalmas cél, ha sikerül megugraniuk az akadályt, tavasszal is érdekeltek lehetnek a Konferencia-ligában.

A első gól szerzője, Zachariassent rámutatott, pontosan melyik testrészével is juttatta előnyhöz csapatát, majd elmondta, jó úton halad a csapat.

„Úgy gondolom maximálisan visszatértünk a győztes útra. Két és fél éve vagyok itt, mindig nehézségeket okozott nekünk a Mezőkövesd, de remélem ez a menetelés karácsonyig is eltart. A hétvégi forduló eldönti, ki áll majd a tabella élén, viszont egyelőre nem gondolok a szezon végére. Visszatértünk a győzelem útjára, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz nehéz dolgunk a szezon végéhez közeledve” – mondta a középpályás.

„A szezon egyik legjobb játékát mutattuk be, azt gondolom pariban voltunk. Sajnos a vége hiányzott nekünk, hogy megnyerjük a mérkőzést” – vélekedett a Mezőkövesd vezetőedzője Kuttor Attila. „Szerintem előremutató, ahogy játszottuk. Bízom benne, hogy előbb utóbb ez eredményekkel is párosul.”

Kuttor szerint egy ki-ki meccset játszottak a mai napon, melyből nem ők jöttek ki győztesen.

Ugrai Roland szerint sokkal jobban játszott a Ferencváros, mint múlt vasárnap tette, amikor 0–0-s döntetlent játszott egymással a két csapat.

„Mi próbáltuk ugyanazt játszani, mint vasárnap. Talán a Ferencváros magasabb letámadást alkalmazott, gyorsabban járatta a labdát, veszélyesebbek voltak. Mi sem vallottunk szégyent. Jól játszottunk, helyzeteink voltak, nem lehet szemrehányást tenni a csapatnak” – mondta Ugrai.

A mérkőzés összefoglalója:

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak