A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt elmondta, hogy összesen egy edzésük volt a Konferencia-liga mérkőzésük után, mielőtt fogadták volna a Nyíregyházát. Emellett, kitért arra, hogy a második félidőben játékba engedték az ellenfelet.
„Kicsit hiányérzetem volt a második félidőben, egy süketebb tíz percünk volt, játékba engedtük az ellenfelet. Azt gondolom, hogy egész végig kontroláltuk a mérkőzést.”
Tímár Krisztián, a vendég Nyíregyháza trénere elmondta az M4 Sportnak a találkozó lefújását követően, hogy az első félidőben korán bekapott gól görcsössé tette csapatát, ám a második játékrészben jobban játszottak.
„Gratulálok a Puskás Akadémiának, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Úgy érzem, hogy a második félidei játékunkra kell alapoznunk, és ezt a fajta bátorságot kell tovább vinnünk a jövőben is.”