Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nikitscher Tamás: Ha rengeteg munkát rakok bele és mentálisan erős vagyok, el tudok oda jutni, ahova szeretnék

Nikitscher Tamás: Ha rengeteg munkát rakok bele és mentálisan erős vagyok, el tudok oda jutni, ahova szeretnék

m4sport.hu
Egész pályafutását végig kísérte a kecskemétiek mottója, hiszen egy éve még azért izgulhatott, hogy tudja folytatni a pályafutását, a legutóbbi válogatott meccset már végig játszotta.

Hosszabb interjút adott az M4 Sportnak Nikitscher Tamás, a labdarúgó OTP Bank ligában kilencedik helyen álló Kecskemét válogatott középpályása. A játékos bő egy éve súlyos sérülést szenvedett, szeptember elején viszont bemutatkozott a nemzeti együttesben. A németek elleni Nemzetek Ligája-találkozón kilenc, a bosnyákok ellen viszont már kilencven percet töltött a pályán.

Elmondta, az egész karrierjét végig kísérte klubja mottója a „Sem magasság, sem mélység nem rettent” idézet és emiatt is tudott minden kellemetlen helyzetből erőt meríteni.

Soha nem volta korosztályos válogatott, így ami Telkiben fogadott az számomra leírhatatlan pillanat volt. Remélem, a pályán nyújtott teljesítményemmel el tudom magamat fogadtatni mindenkivel” – mondta a játékos.

Számára megerősítést és még több önbizalmat adott a két válogatott meccs, főleg annak fényében hogy szinte napra pontosan egy éve kezdte a rehabilitációt súlyos sérülése után.

Ha rengeteg munkát rakok bele és mentálisan erős vagyok, el tudok oda jutni, ahova szeretnék. Pozitív visszajelzést és megerősítéseket kaptam a játékostársaktól de tisztában vagyok vele, elégedett soha nem lehetek magammal„.

Elárulta, szülei számára megható és csodálatos volt őt a Puskás stadionban a válogatott meccsen látni, főleg azután, hogy az öccse egy az övéhez hasonló sérülés miatt volt kénytelen felhagyni a profi labdarúgással.

Egy szakembert azt mondta, egy ilyen sérülés után a felépülésben negyven százalék a műtét, harminc a rehabilitáció és harminc a játékos fejében történő dolgok. Ezért  próbálom mindenben megtalálni a középutat, talán ennek is köszönhetően a sérülésem után is mosolyogva tudtam belépni az öltözőbe, mert az valóban belülről jött” – mondta azzal kapcsolatban, mennyit számít a pozitív hozzáállás nem csak a futballban, hanem az élet más területein is.

Úgy véli, annál nagyobb motiváció nem kell egy kisgyereknek vagy egy sérüléséből felépülő játékosnak sem, hogy 60 ezer ember előtt énekelje a Himnuszt

A Nikitscher Tamással és edzőjével, Szabó Istvánnal készült interjú az M4 Sport pénteki Játékoskijáróban című műsorában lesz látható.

További tartalmak