Úgy tűnik, a Budapst Honvéd a most zajló bajnokság során harmadszor is edzőt vált. A nemzetisport.hu értesülései szerint a téli szünetben Szabó István válthatja Laczkó Zsoltot.
Az m4sport.hu úgy tudja, a korábbi kecskeméti trénerrel közel állnak a megállapodáshoz, még egy tárgyalása van hátra a tulajdonossal, ha ezen sikerül mindenben megegyezniük, januártől ő irányít.
A másodosztályú bajnokságban jelenleg utolsó helyen álló kispestiek Csertői Auréllal kezdték az idényt, akitől azonbnan három forduló elteltével elköszöntek. Egy meccsre Djordje Kamber ült le a kispadra, majd érkezett a válogatott korábbi másodedzője Laczkó Zsolt. Az eredmények azonban csak nem akartak megérkezni, az együttessel 2017-ben bajnoki címet szerző Laczkó irányításával egy győzelem és két döntetlen mellett hat vereség az eddigi mérleg és egy nagyon sima kiesés a MOL Magyar Kupából.
Kapcsolódó tartalom
A lap információi szerint az idei két bajnokin szinte még biztosan ő ül a kispadon, utána viszont érkezhet a Kecskemétet az első osztályba, ott pedig egészen a második helyig vezető Szabó István. A szakember 2021 nyarán vette át az NB III-ból feljutó újoncegyüttest, és első idényében a második helyen végzett a Vasas mögött.
Bár szinte mindenki biztos kiesőnek titulálta az élvonalba feljutó lila-fehéreket, a csapat óriási meglepetésre ezüstérmet szerzett. A következő bajnokságban a hatodik helyen zárt, a mostani évadban viszont a lényegesen meggyengült kerettel a 9. forduló után az utolsó helyen állt öt szerzett ponttal, a vezetőség pedig felmentette a munkavégzés alól Szabót. (A javulás azonban ezután se következett be, az új vezetőedzővel, Gera Zoltánnal még nem szerzett pontot és a Magyar Kupából is kiesett a Kecskemét.)
Kapcsolódó tartalom
A Honvédnál jelenleg nem lehet nagy célokat kitűzni, csak a bentmaradás lehet a cél a korábbi 14-szeres bajnok klubnál. Ráadásul az idei két forduló sem ígér sikersztorit, a Kisvárda elleni idegenbeli, valamint a Vasas elleni hazai összecsapáson is bravúr lenne a pontszerzés. Szabó érkezésével a keretben is gyökeres változások történhetnek, Fórizs Sándor, a Honvéd sportigazgatója úgy fogalmazott, a jövőben sem szól bele a szakmai munkába.