Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Egy meg nem adott 11-est és kiállítást kér számon a Kisvárda a Kazincbarcika elleni meccs játékvezetőjén

Egy meg nem adott 11-est és kiállítást kér számon a Kisvárda a Kazincbarcika elleni meccs játékvezetőjén

m4sport.hu
Révész Attila szerint egy ilyen rangadóhoz nem méltó, hogy ilyen szintű játékvezetőt küldenek, aki az NB III-ban sem tud normális meccseket vezetni

A labdarúgó Merkantil Bank Liga 15. fordulójának rangadóján a Kazincbarcika hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott a Kisvárdával. A vendégek már az első percben vezettek egy öngóllal, amit a hazaiak a második félidőben tudtak kiegyenlíteni.

Révész Attila, a Kisvárda szakmai vezetője a találkozó utáni sajtótájékoztatón gratulált az ellenfélnek, majd kiemelte, a fagyos, fű nélküli csúszós talaj nem tette lehetővé egyik csapat számára sem, hogy azt a szép focit játsszák, amit a szezon során nyújtottak. Ezt követően pedig egy hosszabb monológba kezdett, melyben a játékvezető volt a fő téma egy elmaradt 11-es és egy ehhez köthető kiállítás kapcsán.

A vitatott eset az alábbi videón:

„Már harmadik mérkőzésünkön mérkőzést befolyásoló hibáról beszélünk, most már ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. Egyrészt a játékvezetőnek a hozzáállása egy ilyen rangadóhoz nem méltó, hogy ilyen szintű játékvezetőt küldenek, aki az NB III-ban sem tud normális meccseket vezetni. Ott is jelentős feszültségek voltak legutóbb, amikor láttam az NB III-as teljesítményét. És hát az 1-0-ás vezetésünk után, a 11. percben volt egy kiállításos tizenegyes. Ilyen büntetőt nem is tudom, hogy lehet elnézni, holott közel volt a játékvezető. Mondhatom, hogy nagyobb hibát követett el, mint a legutóbbi Honvéd-meccsen, ahol 9 méterre volt a játékvezető az alapvonaltól, most körülbelül 5 méterre, ennek ellenére nagyvonalúan továbbot intett. A 11. percben egy 11-essel és egy kiállítással teljesen más játék lett volna” – idézte a szakvezetőt a csakfoci.hu.

A klub Facebook-oldala az alábbi képpel nyomatékosította, hogy egyértelmű 11-est nem kaptak meg.

Révész elmondta, egy picit csalódott az eredmény miatt, többet várt, de reméli, hogy jobb játékvezetői tavasszal, jobb játékvezetői teljesítménnyel, igazságosabb döntésekkel még jobb eredményekre lesznek képesek.

Az őszi szezont a Kazincbarcika a második, míg a Kisvárda a harmadik helyen zárta. Előbbi egy, a várdaiak három ponttal lemaradva az éllovas Kozármisleny mögött.

 

Borítókép: Révész Attila nem kímélte az NB II-es játékvezetőket (MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak