Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Feczkó Tamás lehet a Honvéd edzője

Feczkó Tamás lehet a Honvéd edzője

m4sport.hu, K. I.
Laczkó Zsolttal szerződést bontott az NB II-ben utolsó helyen álló Honvéd. A hírek szerint Feczkó Tamás lehet a kispestiek új vezetőedzője.

Először is kezdjük a végéről: megkerestük a Honvéd FC-t azzal kapcsolatban, hogy információink szerint Feczkó Tamás lesz a csapat vezetőedzője, de a klubnál nem tudták megerősíteni hírt, igaz nem is cáfolták, annyit hozzátettek, hogy ha lesz új szakvezetője a csapatnak, akkor a hivatalos csatornáikon közli majd a klub. Azt, hogy mikor történik meg a bejelentés egyelőre nem tudni.

Feczkó Tamás mellett szól, hogy korábban dolgozott együtt a Honvéd jelenlegi tulajdonosával és sportigazgatójával. Leisztinger Tamás és Fórizs Sándor Diósgyőrben is a főnöke volt a szakembernek. Feczkó 2019 és 2021 ősze között 39 mérkőzésen irányította a Diósgyőrt, 13 győzelem mellett, 6 döntetlen és 20 vereség szerepel a miskolci mérlegében.

A szakember nevét akkor ismerte meg az ország, amikor 2017-ben az NB I-be vezette a Balmazújvárost. Feczkó nemcsak a sikerrel húzott meglepőt, hanem azzal is, hogy az ünneplés után, szinte azonnal elhagyta a klubot és az MTK-nál folytatta a pályáját. A DVTK után dolgozott Nyíregyházán és Kisvárdán is – utóbbi együttessel kiesett az NB I-ből, a második ligában is vele kezdte meg a szereplést a csapat, amely az első két fordulóban vereséget szenvedett, Feczkó pedig távozott.

Az m4sport.hu értesülését, amely szerint Feczkó jelölt a kispesti kispadra, a szakemberhez közeli források megerősítették.

 

Borítókép: Debrecen, 2019. október 19. Feczkó Tamás, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában a Debreceni VSC ellen játszott mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2019. október 19-én. Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 2-1. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak