„Tavaly jól értékeltük a tavaszi szezont, mert egyértelmű volt, hogy a Fradi megnyeri a bajnokságot, és ez számomra most sem kérdéses. Most kicsit hátrébbról indulunk, de minden esélyünk megvan rá, hogy a dobogóra odaérjünk. A helyezésünk a teljesítményünkkel a arányos” – mondta az M4 Sportnak adott interjújában Bognár György, a labdarúgó OTP Bank Ligában jelenleg ötödik helyen álló Paks vezetőedzője.
Bognár elismerte, ő is szorgalmazta korábbi játékosa, Ádám Martin visszacsábítását. Már nyáron is furcsállotta, hogy Görögországot választotta, szerinte az Austria Wien jobb választás lett volna, de bízik benne, most a visszatérésével ismét formába tud kerülni és ha úgy alakul, még mindig külföldre tud szerződni.
„Nagy fegyvertény, hogy vissza tudtuk hozni Martint és a részéről is egy jó döntés volt, mert feltöltődni, újra a válogatott keretbe kerülni abban a közegben tud leginkább, ahol ismer mindenkit és mi is ismerjük őt, tudjuk a képességeit, így előbb-utóbb úgy is utoléri magát.”
Kapcsolódó tartalom
A szintén visszatérő Könyves Norberttel kapcsolatban elmondta, nyáron a játékos segített a klubnak, így kötelességüknek érezték, hogy most ők segítsenek a játékosnak, akit egyébként még mindig gólerős labdarúgónak tart. Bár a két játékos nem igazán volt játékban az elmúlt időszakban, Bognár inkább az edzőmeccsekből és az azokon nyújtott formából szűri le, milyen formában vannak.
Kapcsolódó tartalom
„Csatárokból sose elég, aki gólt tud lőni, arra szükségünk van. A végén kicsit gyengébb mérkőzéseink is voltak, de még mindig mi szereztük a legtöbb gólt, közepes teljesítménnyel is. Mi évek óta abból élünk, hogy megpróbáljuk a legtöbb gólt szerezni. Ha te lövöd a legtöbb gólt, nagy bajod nem lehet” – utalt arra, miért jó az, ha tele van a csapata válogatott rutinnal rendelkező támadókkal.
Elárulta, mivel négy erős belső csatára van, tavasszal nagy valószínűséggel a két középcsatáros játékot fogják erőltetni. Bár nem akadémiaként működnek, meglátása szerint a paksi utánpótlásban minden korosztályban van 2-3 olyan tehetséges játékos, akikből akár NB I-es labdarúgó is lehet, így az sem elképzelhetetlen, hogy a fiatalok közül is lesz, akire számít elől.
Bízik benne, hogy az őszi szezonban sérüléssel bajlódó játékosok (Haraszti Zsolt, Papp Kristóf, Varga Roland) már a felkészülés elején be tudnak kapcsolódni a közös munkába. Elsősorban a csapat védekezését szeretnék kicsit helyre tenni, hiszen továbbra is az ellenfél térfelén próbálnak játszani, de mivel nyitott a térfelük, így a kontrákra nagyon oda kell figyelniük. Úgy véli, az őszi szezon során messze nem volt annyira stabil a belső védekezésük, mint az előző bajnokság során.
Kapcsolódó tartalom
Nem hiszi, hogy nagy változás lesz a keretben, a legfontosabb az, hogy megtalálják a helyét azoknak a játékosoknak, akik kevesebb lehetőséget kaptak.
„Jó ellenfelekre és akár vereségekre van szükség a felkészülési meccseken. Azért kell a felkészülés során külföldi ellenfelekkel játszani, mert sokkal gyorsabban ráeszmélek azokra a hibákra, amik kézenfekvőek. Ha olyan ellenfelekkel játszunk, akiket sziporkázó játékkal 4-5 góllal legyőzünk, nem kapok visszajelzést. Egy erősebb ellenféllel szemben nem csak a védekezésben vagy támadásban, de csapatszinten is kiütköznek a hibák” – mondta azzal kapcsolatban, miért kötöttek le öt felkészülési meccset is a törökországi edzőtáborra.