A macedón válogatott játékos jelenleg a török Trabzonspor játékosa, ám ebben a szezonban mindössze nyolc bajnoki és öt nemzetközi kupamérkőzésen kapott lehetőséget, október vége óta pedig egy percet sem játszott a csapatában.
Az Újpestben 2014 és 2017 között szerepelt és 79 találkozón 20 gólig jutott, aztán a lila-fehérek jelentős haszonnal adták tovább a spanyol Levanténak. Az akkori hírek szerint egymillió eurónál is többet kapott érte a klub, amely így tízszeres haszonnal adott túl a játékoson, akit korábban aprópénzért vett. A Levante színeiben 148 La Liga mérkőzésen 23 gólt szerzett.
Kapcsolódó tartalom
Információink szerint Bardit szívesen látnák újra Újpesten, ám ehhez több nehézséget is kell küzdenie a klubnak. Először is a játékos éves fizetése jóval magasabb, mint amit Újpesten tudnak és akarnak fizetni, vagyis nem lehet egyszerű a megállapodás a 29 éves futballistával. Bardi szerződése elvileg nyáron lejár a török együttesnél, ám a Trabzonnak opciója van a hosszabbításra, vagyis ezt is is le kell zárnia a futballistának és a csapatnak. Bardi értéke 4 millió euró körül mozog, aminél vélhetően olcsóbban is eladnák a játékost, akire láthatóan nincs szükségük és nyáron ingyen távozhat.
Megkerestük az ügyben az Újpestet, ám a lila-fehér klub nem kívánt reagálni az átigazolási hírre.