A DVSC új játékosával kapcsolatban még decemberben, elsőként írtuk meg, hogy felbontja szerződését a ciprusi Omonia Nicosiával. Lang Ádám 2019-ben szerződött a zöld-fehérekhez, akiknél hosszú ideig alapembernek számított, ám a most futó szezonban már csak négy bajnoki mérkőzésen és három nemzetközi kupameccsen szerepelt.
„A DVSC 2,5 évre szerződtette a 70-szeres magyar válogatott, éppen ma 32 éves Lang Ádámot. A remek pályafutást befutó, magyar, román és ciprusi bajnok, 186 cm magas hátvéd a ciprusi Omonia Nicosia együttesétől érkezett Debrecenbe, és hatalmas erősítét jelenthet csapatunknak” – fogalmazott hivatalos közleményében az OTP Bank Liga 11., vagyis kieső helyén álló klub.
Lang Ádám Magyarországon a Győr és a Videoton színeiben szerepelt az élvonalban. Utóbbi csapatból igazolt Franciaországba, ahol a Dijon, majd a Nancy labdarúgója volt. Ezt követően a román élvonalban szereplő CFR Cluj szerződtette és innen igazolt Ciprusra. A Győr, a Cluj és az Omonia játékosaként is nyert bajnoki címet.
Első válogatott meccsét éppen Debrecenben játszotta még 2014-ben. Tagja volt az elmúlt három Európa-bajnokságon szerepelt válogatottnak (a 2021-es eseményen keretben volt, de nem lépett pályára).