Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Varga Barnabás: Rettenetesen csalódott vagyok, az első félidőben sok-nullra kellett volna vezetni

Varga Barnabás: Rettenetesen csalódott vagyok, az első félidőben sok-nullra kellett volna vezetni

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
A Fradinál úgy érzik több gólt kellett volna szerezniük, ellenben kevesebbet kapniuk, míg a zalaiaknál duplázó Dénes Csanád is a bekapott két gól miatt bosszankodik, míg Márton Gábor szerint e meccsben számukra nem volt több egy pontnál.

A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, ezzel a Puskás Akadémiát egy ponttal megelőzve az élre állt.

Mindig is a győzelemért lépünk pályára, így csalódott vagyok, főleg a két kapott gól miatt. Az elsőt követően futhattunk az eredmény után, utána visszajöttünk a mérkőzésbe, de sikerült még egy gólt kapnunk. A végén nyerhettünk volna, de ez most sajnos nem sikerült” – értékelt a találkozó után az M4 Sportnak Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője, aki eddigi két bajnokiján két pontot szerzett a zöld-fehérekkel.

Úgy vélte, a két kapott gól miatt maradt Zalaegerszegen a két pont. „Tudtunk gólokat rúgni, ezeknek elégnek kellett volna lenni ma. De sokkal szorosabban kell védekeznünk és jobban kell koncentrálnunk hátul. Láttuk, hogy az ellenfél hogyan védekezett, nagyon betömörültek, ettől függetlenül ezeket a helyzeteket sokkal jobban ki kell dolgoznunk, meg kellett volna oldani” – értékelt az ír szakember

Le a kalappal a játékosok előtt, azután amibe most önhibánkon kívül sodródtunk, de ez bármelyik csapattal előfordulhat. Kellett egy kis szerencse is, de büszkék vagyunk rá, hogy a játékosok így odatették magukat, az egy pontot mindenképp megérdemelték, de több nem volt benne” – mondta Márton Gábor, a zalaiak mestere, utalva arra, hogy csapata összeállítását alaposan befolyásolták a betegségek.

Nyerni szerettünk volna, de látni kell, reálisan ez a második félidőben már nem volt benne. Viszont rendkívül fegyelmezetten és határozottan védekezett a csapat, ebben most ennyi volt„.

Rettenetesen csalódott vagyok, hogy egy ilyen meccset nem tudunk megnyerni. Az első félidőben sok-nullra kellett volna vezetni, kétszer jöttek át a félpályán és abból lőttek két gólt. A második félidő már gyengébb volt, de ennyi helyzetből sokkal több gólt kellett volna szereznünk” – mondta a századik NB I-es meccsét játszó Varga Barnabás.

Kiemelte, örül, hogy a száz élvonalbeli meccsén 69 gólt tudott szerezni, de ehhez kellett az is, hogy jó csapatokban jó játékosokkal szerepeljen. „Fontos lett volna ez a három pont, hogy egy kis előnnyel utazzunk a hétvégén a Puskáshoz„.

Itthon tudtunk tartani egy pontot a Fradi ellen ami jó, de két könnyelmű gólt kaptunk és ez hiányérzetet hagy bennem de nem lehetek elégedetlen” – mondta a hazaiak két gólját szerző Dénes Csanád, aki elárulta, a második gólnál jó ütemben kapta a labdát, és nyolcvan 80 százalékban biztos volt benne, hogy nem volt lesen.

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak