Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hivatalos: Gruber Zsombor az MTK-nál tölti a tavaszt

Hivatalos: Gruber Zsombor az MTK-nál tölti a tavaszt

m4sport.hu | Kecskés István
Az m4sport.hu információi szerint eldőlt, hogy Gruber Zsombort kölcsönadja a Ferencváros.

Mint arról korábban beszámoltunk, a fiatal támadót a Zalaegerszeg és az MTK is szívesen látta volna kölcsönben. A támadót közben a Ferencváros benevezte az Európa-ligába is, vagyis korántsem volt biztos, hogy elhagyja az Üllői úti klubot.

Információink szerint a megállapodás megszületett és Gruber Zsombor a tavaszt az MTK-nál tölti kölcsönben. A 20 éves, egyszeres válogatott játékos Győrben kezdett futballozni, majd a Puskás Akadémia utánpótlásában nevelkedett. A Baselnél töltött egy év után mutatkozott be a felcsútiak NB I-es csapatában, majd a Ferencváros labdarúgója lett. A zöld-fehérek egy éve a ZTE-nek adták kölcsön a tavaszi szezonra.

Gruber eddig 60 alkalommal lépett pályára az NB I-ben és 10 gólt szerzett, tavaly novemberben Németország ellen bemutatkozott a válogatottban is.

FRISSÍTÉS:

Nem sokkal cikkünk megjelenése után az MTK be is jelentette az átigazolást.

Borítókép: MTK Budapest

További tartalmak