Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ismét hátrányból fordítva, a 90. perc után szerzet góllal nyert a ZTE, ezúttal az Újpest bánta

Ismét hátrányból fordítva, a 90. perc után szerzet góllal nyert a ZTE, ezúttal az Újpest bánta

m4sport.hu
A Zalaegerszeg egy 94, percben szerzett góllal 2-1-re nyert az Újpest otthonában az OTP Bank Liga 20. fordulójának első vasárnapi összecsapásán. A lila-fehérek a három tavszi meccsükön mindösze egy pontot tudtak szerezni.

A mérkőzést mindkét csapat tíz játékossal fejezte be. A fővárosi lila-fehérek immár négy bajnoki óta nyeretlenek, a zalaiak pedig egymás után a második győzelmüket aratták, ezzel jelenleg a kilencedik helyen állnak a tabellán.

OTP Bank Liga, 20. forduló:
Újpest FC-Zalaegerszegi TE FC 1-2 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, v: Bogár
gólszerzők: Karamoko (17.), illetve Dénes V. (83.), Medgyes (94.)
kiállítva: Lacoux (75.), illetve Almási (98.)
sárga lap: Kaczvinkszki (82.), Fiola (68.), illetve Sankovic (32.), Croizet (36.)
Újpest:
Piscitelli – Koburi (Fiola, 62.), Nunes, Duarte, Kaczvinszki – Rasak, Lacoux – Dénes A. (Beridze, 70.), Tucic, Brodic (Tajti, 78.), Karamoko (Horváth, 78.)
Zalaegerszeg:
Gundel-Takács – Nyíri (Medgyes, a szünetben), Evangelu, Várkonyi, Szendrei – Esiti (Kiss B., 66.) – Dénes V., Csonka (Bakti, a szünetben), Sankovic, Sajbán (Mim, a szünetben) – Croizet (Almási, 74.)

Az első félidőben nagyjából azonos arányban birtokolta a labdát a két csapat, de hiába próbálkozott kapura lövéssel többször a vendégegyüttes, gólt a szünetig csak az Újpest szerzett. A hazaiak összességében valamivel veszélytelenebbek voltak, mint a zalaiak, ugyanakkor Karamoko jól eltalált lövésének nyomán előnnyel vonulhattak a félidei pihenőre. A Zalaegerszeg nem igazán tudott mit kezdeni a vendéglátó játékával, kaput eltaláló lövésig nem jutott el.

Fordulás után egyre inkább a vendégek akarata érvényesült, ahogy telt az idő, úgy vált egyre veszélyesebbé a zalaiak játéka. A második félidőben gyakorlatilag „felborult a pálya”, a hazaiak nem sokat tudtak kezdeni a lendületesen és hatékonyabban is futballozó ZTE-vel, amely aztán Lacoux kiállítása miatt az utolsó negyedórára emberelőnyben fordulhatott rá. A létszámfölény folyamatos és erősödő nyomásban mutatkozott meg az újpesti kapu előtt, majd egy beadás után Dénes Vilmosnak fejjel sikerült bevennie Piscitelli kapuját.

A hajrában már szinte csak a zalaiak támadtak, a ráadásban pedig újabb gólt szereztek, így végül el tudták vinni a három pontot Újpestről.

Az OTP Bank Liga 20. forduló eredményei:
péntek:

Fehérvár FC – ETO FC Győr 0–1

szombat:
Kecskeméti TE – MTK Budapest 5–0
Diósgyőri VTK – Nyíregyháza Spartacus FC 1–2
Debreceni VSC – Puskás Akadémia 1–2

vasárnap:
Újpest FC – Zalaegerszegi TE FC 1–2
Ferencvárosi TC – Paksi FC 0–2

Borítókép: Fotó: ZTE FC

További tartalmak