Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Külföldi menedzseriroda kereshet edzőt az Újpestnek

Külföldi menedzseriroda kereshet edzőt az Újpestnek

m4sport.hu | Kecskés István
Bartosz Grzelak készíti fel az Újpestet a Ferencváros elleni derbikre, pedig korábban már több alkalommal is felröppent a távozásának (kirúgásának) híre. Egyelőre azonban ő ül a kispadon, de információink szerint már keresik az utódját.

Bartosz Grzelak nem kapott ultimátumot Újpesten a Paks elleni 6-1-es vereség után, de az biztos, hogy nem az övé a legstabilabb kispad az NB I-ben. A szakember távozásával kapcsolatos hírek folyamatosak, de egyelőre még nem kellett elhagynia a Szusza Ferenc Stadiont az edzőnek.

A paksi fiaskó után már – szinte – mindenki biztosra vette, hogy a szakvezető távozik a húszszoros bajnok csapattól, ám akkor Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke így nyilatkozott:

„A következő három mérkőzésen, a Fehérvár elleni hazai, valamint a Ferencváros elleni két idegenbeli találkozón [egy bajnoki és egy kupanegyeddöntő] az a célkitűzés, hogy egy Újpesthez méltó játékot lássunk. Ha ez megtörténik, az azt jelenti, hogy a csapat magára talált. Ha nem, a vezetőségnek döntéseket kell hoznia, azokkal az eszközökkel, melyek a kezében vannak. Ha pedig szükséges, meghozzuk ezeket a vezetői döntéseket.”

Az említett három mérkőzésből egy már lement: az Újpest 2-0-s vezetés után 2-2-s döntetlent játszott a Megyeri úton, a korántsem acélos Fehérvár ellen. Azt nehéz objektíven megítélni, hogy a bajnokin mutatott játék „méltó” volt-e a klubhoz. Az viszont tény, hogy a csapat történelmi csúcsot állított be azzal, hogy immár kilenc bajnoki óta nyeretlen. Most pedig következik két mérkőzés a Ferencváros ellen, előbb szerdán a Mol Magyar Kupában, majd vasárnap az OTP Bank Ligában – a papírforma nem újpesti sikert jósol, már csak azért sem, mert a lila-fehérek 2015 decembere óta nem nyertek az ősi rivális ellen.

Vagyis mutatott játék ide vagy oda, könnyen lehet, hogy hamarosan edzőt vált az Újpest. Ezt csak erősíti az az információnk, amely szerint a klub megbízást adott egy külföldi menedzserirodának, hogy keressen új edzőt a csapatnak. Nyilván ez mindössze annyit támaszt alá, hogy a Megyeri úton minden forgatókönyvre felkészültek, vagyis arra is, hogy akár a héten, a mutatott játék tekintetében, akár a két derbi között, vagy a vasárnapi után új szakvezetőt kell kinevezni a csapat mellé.

A hírrel kapcsolatban megkerestük a klubot is, amely az ilyen esetekben a szokásos választ adta: „Az Újpest FC semmilyen pletykát nem kommentál. Ha bármilyen bejelenteni valója van, azt a hivatalos felületein teszi. Jelenleg minden erőnkkel, a MOL Magyar Kupa mérkőzésre koncentrálunk.”

Borítókép: Budapest, 2025. február 16. Bartosz Grzelak, az Újpest vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában játszott Újpest FC - Zalaegerszegi TE FC mérkõzésen a Szusza Ferenc stadionban 2025. február 16-án. MTI/Purger Tamás

További tartalmak