Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nehéz lesz a bennmaradás a Nyíregyházának, ha nem tud gólt lőni

Nehéz lesz a bennmaradás a Nyíregyházának, ha nem tud gólt lőni

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
Ősszel tizenhét bajnoki meccsen huszonegy gólig jutottak, tavasszal viszont eddigi nyolc találkozójukon mindössze háromszor találtak be.

A Nyíregyháza a 25. fordulót követően a 10. helyen áll a labdarúgó OTP Bank Ligában, mindössze egy pont az előnye a már kieső helyen álló Debrecen előtt. Tímár Krisztián együttese a tavaszi rajtot még a 8. helyről várta, akkor öt pontra volt a bajnokság végén búcsút jelentő tizenegyedik helytől.

Azóta viszont csak egyetlen bajnokit nyertek , három döntetlen mellett négy vereségük van. A Magyar Kupában februárban kiverték a bajnokságban listavezető Puskás Akadémiát, a negyeddöntőben viszont már búcsúztak a Zalaegerszeggel szemben.

Ami ennél is aggasztóbb, hogy tavasszal nem tudnak gólt szerezni. Tíz tavaszi tétmeccsükön mindössze három olyan volt, amikor betaláltak. Ez mondjuk így is egy kupatovábbjutást és egy bajnoki győzelmet hozott, de a legutóbbi öt tétmeccsükön gólképtelenek voltak a nyírségiek, így mindössze egy pontot szereztek a bajnokságban és kiestek a kupából.

Ráadásul a négy tavaszi gólból csak hármat szerzett nyíregyházi játékos, mert a Debrecen elleni találatuk öngól volt.

Elnézve a következő öt meccset, akár meg is pecsételődhet a sorsuk, hiszen a Pakshoz, a Fradihoz és a szintén a kiesés elől menekülő Kecskeméthez látogatnak, miközben fogadják a Fehérvárt és az egy ponttal mögöttük álló Debrecent.

Ráadásul a csapat legeredményesebb játékosa, a bajnokságban hat gólnál járó Kovácsréti Márk a Puskás elleni bajnokin megsérült, rá hosszabb ideig nem számíthat a szakmai stáb.

Az M4 Sport és az m4sport.hu a forduló valamennyi mérkőzését élőben közvetíti.

A 26. forduló programja:

április 5., szombat
14.30 Kecskeméti TE–ETO FC Győr
17.00 Paksi FC–Nyíregyháza Spartacus FC
19.30 Debreceni VSC–Diósgyőri VTK

április 6., vasárnap
14.00 Fehérvár FC–Zalaegerszegi TE FC
16.30 Puskás Akadémia FC–MTK Budapest
19.00 Ferencvárosi TC–Újpest FC (A hét meccse)

Borítókép: Tímár Krisztián, a Nyíregyháza vezetõedzõje MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak