Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az Újpest elleni párharc lehet talán az utolsó esélye a Kecskemétnek

Az Újpest elleni párharc lehet talán az utolsó esélye a Kecskemétnek

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
Nem engedhet meg magának több botlást a Kecskemét, és az elmúlt hetek alapján akkor sem nyugodhat meg, ha az utolsó percekben nyerésre áll.

A labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának zárómeccsén két lila-fehér gárda, a Kecskemét és az Újpest csap össze. De amíg az egyiknél talán már maguk a játékosok sem bíznak a bennmaradásban, a másiknál a múlt heti győzelem után kicsit fellélegezhetnek, hiszen sikerült ellépniük a kiesőjelöltektől.

A kecskemétiek két győzelemmel és egy döntetlennel kezdték a tavaszt, akkor úgy tűnt, egy nagyszerű tavaszi meneteléssel elmozdulhatnak az utolsó helyről, azóta viszont nem sikerült meccset nyerniük.

Úgy tűnik, elsősorban a meccs végén vannak problémáik, hiszen a Fehérvár és a Győr ellen is akkor bukták el a győzelmet, míg a DVTK ellen még a 87. percben is vezettek, mégis kikaptak. Nem véletlenül mondta Gera Zoltán vezetőedző, egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy miként tudták azt a meccset elbukni.

A hetünk megfelelően telt, szerencsére új sérülés nem hátráltatott minket, de akikre legutóbb nem számíthattunk, most sem tudnak még visszatérni” – nyilatkozott a KTE honlapjának Gera, gondolva itt a legutóbbi meccsen sem bevethető Banó-Szabó Bencére, Pászka Lórándra, Lukács Dánielre és Rjaskó Mihályra. „Az edzéseken jól dolgoztak a játékosok végig, igyekeztük kihasználni az időt arra is, hogy minél jobban elemezzük ellenfelünket, illetve a saját játékunkat is korrigáljuk. A célunk nem változott, ahogy eddig, ezután is minden mérkőzést szeretnénk megnyerni. Tisztában vagyunk vele, hogy fogynak a fordulók, éppen ezért is van kiemelt jelentősége az Újpest elleni meccsnek is. Egy dolog persze a taktika, de a legfontosabb az, hogy az akarati tényezők ott legyenek pályán. Tudjuk, hogy milyen helyzetben vagyunk, ennek megfelelő mentalitással is kell futballoznunk, győzelemre törekedve. Hazai pályán leszünk, ennek minden előnyét szeretnénk kihasználni, szükségünk lesz a szurkoló támogatására is, mert az ebben a helyzetben sokat jelent a csapatnak” – fogalmazott.

A kecskemétiek jelenleg hat pont hátrányban vannak a még biztos bennmaradást jelentő 10. helytől. A bajnokság végén a sorrend megállapításakor azonos pontszám esetén a több győzelem, a gólkülönbség majd a több szerzett gól számít.

Az Újpest a múlt heti Debrecen elleni sikert megelőzően legutóbb december nyolcadikán tudott nyerni. Akkor is a Debrecent verték, így szinte egy teljes kört tudtak le győzelem nélkül.

A fővárosi lila-fehérek a múlt héten begyűjtött három pontnak köszönhetően biztonságban érezhetik magukat, hiszen a tizenegyedik helyen álló Debrecen előtt, így már nyolc pont az előnyük.

Ráadásul a Loki ellen olyan teherrel kellett pályára lépniük, hogy az olasz transzferguru, Lorenzo Lepore már a vezetőedző, Bartosz Grzelak utódját is megnevezte Damir Krznar személyében, ha elmaradna a győzelem.

A siker után Grzelak nem megkönnyebbülésről beszélt, hanem önbizalom növelőnek értékelte a sikert.

A Kecskemét – Újpest bajnoki összecsapást az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti húsvéthétfőn 18:30-tól.

OTP Bank Liga, 28. forduló
április 19., szombat
Debreceni VSC – Zalaegerszegi TE FC 4–3
Diósgyőri VTK – ETO FC Győr 2–4
Paksi FC – Puskás Akadémia FC 2–2
április 20., vasárnap
Fehérvár FC–MTK Budapest 1–1
Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC 7–0
április 21., hétfő
18.30: Kecskeméti TE–Újpest FC (M4 Sport és m4sport.hu)

Borítókép: Kecskemét, Újpest

További tartalmak