Beigazolódtak az m4sport.hu információi, a labdarúgó OTP Bank Ligában jelenleg 10. helyen álló Zalaegerszeg hivatalos oldalán jelentette be, hogy a szezon végéig Mihalecz István irányítja a csapatot.
Ifj. Mihalecz István zalai születésű szakember, ezer szállal kötődik a klubhoz. Édesapja, idősebb Mihalecz István a klub egykori legendás játékosa, testvére Mihalecz Péter pedig jelenleg is az egyesület utánpótlás szakosztályában dolgozik.
Kapcsolódó tartalom
A klub új vezetőedzője a felnőtt és az utánpótlás labdarúgásban egyaránt otthonosan érzi magát. A 2007/08-a szezonban, az akkori NBI-es vezetőedző Slavko Petrović segítőjeként ismerkedett meg a felnőtt csapat irányításával, majd első vezetőedzői pozícióját a Kozármisleny csapatánál kapta meg, majd később Hévízen, Ajkán és Siófokon is dolgozott. Mielőtt visszatért volna Zalaegerszegre, a Magyar Labdarúgó Szövetség számított rá, ahol az U15, U16 és U17-es korosztályos válogatottak munkáját segítette.
2015-ben a ZTE utánpótlás szakágvezetője lett, valamint hat mérkőzés erejéig irányította a másodosztályban a felnőtt csapatot, akikkel akkor négy győzelem, egy döntetlen és egy vereség után, két ponttal maradt le a feljutást érő pozícióról.
Kapcsolódó tartalom
Dolgozott Siófokon, majd a Vasas Kubala Akadémia szakmai vezetői pozícióját töltötte be. 2022-ben az ETO FC Győr sportigazgatójaként dolgozott, két évvel később pedig újra tagja lett a Kozármisleny, valamint a Paksi FC szakmai stábjának is.
„Nem sokat gondolkoztam, amikor felkértek a pozícióra, mert szívügyem a Zalaegerszeg. Engem személy szerint az motivál, hogy továbbra is az NB I-ben szerepelhessen a csapat, hiszen a klub sikere a legfontosabb. Ezt a klubot a tradíciói és a történelme arra kötelezi, hogy az elkövetkező években is az NB I-ben szerepelhessen, mi és a csapat pedig mindent meg fogunk tenni ennek érdekében a hátralévő időszakban” – nyilatkozta a zalaiak honlapjának.
Kapcsolódó tartalom
Az új vezetőedző segítője Nikházi Márk lesz. A ZTE a következő fordulóban az utolsó helyen álló Kecskemétet fogadja.
A ZTE–Kecskemét találkozót a forduló többi mérkőzéséhez hasonlóan az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
OTP Bank Liga, 29. forduló
április 25., péntek
20.00 Nyíregyháza Spartacus FC–Debreceni VSC
április 26., szombat
15.15 Puskás Akadémia FC–Fehérvár FC
17.30 ETO FC Győr–Paksi FC
20.00 Újpest FC–Diósgyőri VTK
április 27., vasárnap
15.30 MTK Budapest–Ferencvárosi TC
18.00 Zalaegerszegi TE FC–Kecskeméti TE