Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Szabó István: Ma még örülünk, de nem értünk el semmit

Szabó István: Ma még örülünk, de nem értünk el semmit

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
A Nyíregyházát irányító Szabó István szerint még nehéz meccsek várnak rájuk, de a Debrecen elleni győzelem csapata emberi tartását igazolja, míg a Lokit dirigáló Nestor El Maestro úgy véli, még nincs minden veszve, hiszen négy forduló még hátra van.

A Nyíregyháza 1-0-ra legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, sikerével az utolsó előtti helyről előrelépett a kilencedik pozícióba. A keleti rangadó után a Debrecen a tizedik, a vasárnap pályára lépő Zalaegerszeg pedig a kiesést jelentő 11. helyre csúszott vissza.

A hazaiakat irányító Szabó István szerint nagyon mélyről jöttek vissza, és véleménye szerint a mostani siker csapata emberi tartásáról adott bizonyosságot, hogy fel tudtak állni a múlt heti pofon után. „A saját bőrömön éreztem, hogy mit jelent ez a keleti-rangadó. Ma még örülünk, de még nem értünk el semmit, nehéz meccsek várnak még ránk” – mondta a szakember.

Elismerte, a mérkőzés elején jobban kezdett a Debrecen, de aztán magukra találtak. „A gólig kezdeményezően játszottunk, aztán a szívünk vitt előre. Ahogy a közönség biztatta a csapatot, az félelmetes, azt át kell érezni” – utalt a nyíregyházi hangulatra

Tizenkét pontot szerezhetünk még a bajnokságban hiszen négy forduló van még hátra. Minden részletre figyelnünk kell, hiszen ezek dönthetnek el meccseket, legyen az egy bedobás, vagy egy tizenegyes, mint a mai találkozón” – értékelt a találkozó után Nestor El Maestro, a debreceniek edzője.

Elmondta, nagyon csalódott az eredmény miatt, de a végsőkig küzdeni fognak, ehhez azonban mentálisan is élesnek kell lenniük.

Nagyon sajnálom, hogy ennek így kellett eldőlni. Nekünk is volt meg nem adott gólunk, volt nagy helyzetünk. Kicsit idegesek voltunk, főleg az első félidőben, több ajándék labdát is kaptunk és ezeket rosszul oldottuk meg” értékelt Lang Ádám, a Loki védője, aki többször is kicsit kapkodónak érezte csapata játékát.

Úgy véli, több energiát kellett volna belevinni a támadásokba, higgadtabb fejekre és jobb döntésekre lett volna szükségük. „Ilyen meccseken egyszerűen több kell mindenkitől„.

Előre eldöntöttem, hogy hova fogom rúgni a 11-est. Előtte izgultam kicsit a VAR miatt, de utána megnyugodtam. Nagyon örülök, hogy a csapat tudott nyerni, mert nehéz hónapok voltak mögöttünk” – értékelt a győztes gólt szerző Eppel Márton.

Elmondta, szerinte a csapat, a tulajdonos és a város megérdemelte, hogy megnyerjék ezt a rangadót.  „Volt bennünk feszültség, de ez most jól jött ki mindenkiből. Nyertünk, ez egy élet-halál meccs volt, így ez a siker a lelkeknek is sokat jelent” – mondta a korábbi gólkirály.

OTP Bank Liga, 29. fordulójának további programja:
szombat
15:15 – Puskás Akadémia FC–Fehérvár FC (M4 Sport, m4sport.hu)
17:30 – ETO FC Győr–Paksi FC (M4 Sport, m4sport.hu)
20:00 – Újpest FC–Diósgyőri VTK (M4 Sport, m4sport.hu)
vasárnap
15:30 – MTK Budapest–Ferencvárosi TC (M4 Sport, m4sport.hu)
18:00 – Zalaegerszegi TE FC–Kecskeméti TE (M4 Sport, m4sport.hu)

 

Borítókép: Szabó István MTI/Hegedüs Róbert

További tartalmak