A Kazincbarcika súlyos, 4-1-es vereségbe szaladt bele Szegeden a labdarúgó Merkantil Bank Liga 26. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén. A forduló előtt még második, azaz feljutó helyen álló barcikaiak ezzel a vereséggel visszaestek a harmadik helyre, így a vasárnap Gyirmóton diadalmaskodó Vasas pontszámban beérte, s meg is előzte őket.
Kapcsolódó tartalom
Még négy forduló van hátra a másodosztályú bajnokságból, de amíg a Kisvárda feljutása szinte biztosra vehető, a másik első osztályt érő helyezésért hatalmas küzdelem várható. A már említett angyalföldiek és a Kazincbarcika (45-45 pont) mellett még a Kozármisleny (42 pont) is odaérhet.
A Szentlőrinc esélyei sem rosszak, ők viszont az elmúlt héten közleményben tudatták, nem kérnek NB I-es licencet, így ha feljutást érő helyen is végeznének, nem indulnak az NB I-ben.
A Vasasra még kemény összecsapások várnak, a következő fordulóban épp a Szentlőrinc vendégei lesznek, majd fogadják a bennmaradásért küzdő Békéscsabát. Mennek ahhoz a Szegedhez, amelyik a Barcikát is meglepte, majd a zárófordulóban a jelenleg ötmeccses veretlenségi szériában lévő Honvédot fogadják.
Az angyalföldiek a bajnokság során mindössze másodszor állnak feljutást jelentő helyen, eddig erre csak az első fordulót követően volt példa.
A Kazincbarcika a Soroksár ellen hazai környezetben javíthat, majd a Honvéd vendégei lesznek, utolsó hazai meccsükön pedig a Mezőkövesdet fogadják. A bajnokságot Kisvárdán zárják, így az is elképzelhető, hogy azon a találkozón – vagy utána – két NB I-es csapat ünnepel.
A Kozármisleny három meccset is idegenben vív meg, mindhármat a mezőny második felében lévő csapatok ellen. Sorrendben a Csákvár, a BVSC és a Gyirmót vendégei lesznek, majd a Szentlőrinc elleni hazai találkozóval zárják a bajnokságot. (A Kozármislenyt csak)
Matematikailag még akár a nyolcadik helyen álló Honvéd is feljuthat, de ehhez tőlük hibátlan teljesítményre, az előttük állóktól pedig hatalmas visszaesésre lenne szükség.
