A címvédő Ferencváros hátrányból fordítva 3-2-re nyert a harmadik Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati rangadóján, ezzel a Puskás Akadémiát visszaelőzve újra az élen áll.
„Tudtuk, hogy nem szabad engedni helyzeteket az ellenfélnek, mert kegyetlenül kihasználják. Igazi karaktert mutatott a csapat a végén, hónapok óta mondom, hogy mit tudunk és most végre megmutatták” – értékelt Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője.
„Úgy érzem, megérdemelten nyertünk, mert mi voltunk a jobb csapat a pályán. A pálya utolsó harmadában a kapu előtt nem voltunk élesek az első félidőben, ezen változtatni akartam. Ez sikerült is, jól szálltak be a cserék, meghozták azt a pluszt ami kellett” – összegzett a szakember.
A paksiakkal a hét közepén szerződést hosszabbító Bognár György érthetően feszült volt a találkozó után. „Nem érdemeltünk vereséget! A Fradi többet kezdeményezett, többet volt náluk a labda, de röviden úgy fogalmaznék, a Fradi jobb volt egy bíróval” – mondta Bognár.
Kapcsolódó tartalom
Nagy lépés a címvédés felé: 93. percben szerzett góllal verte a Fradi a tíz emberrel is nagyot küzdő Paksot
Bognár György hosszabbított, a következő szezonban is ő irányítja a Paksot
Véleménye szerint a piros lapon is lehet vitatkozni, mert nem talppal érkezett Vécsei. „Ütemtelen volt, szabálytalan volt, de nem volt szándékos. De nem emiatt mondom, következetlen volt a bíró, rengeteg szabálytalanság volt, amit nem adott meg nekünk a tizenhatos körül, nekik meg mindent befújt” – összegzett a korábbi válogatott labdarúgó.
Hozzátette, négy nagyon jól fejelő játékosa hiányzott, ez most ki is jött a pályán. Reméli, a 4-5 sérült emberből legalább kettő felépül a szerdai kupadöntőre. Annak örül, hogy a gólt szerző
Gyurkits jól játszott a mezőnyben is és bízik benne, szerdán valami hasonló jó meccset tudnak játszani.
A Ferencváros első gólját szerző Szalai Gábor kiemelte, tisztában voltak vele, Pakson nyerni nagyon nehéz, de nekik sikerült. „Izgalmas ez a szezon, vannak benne hullámvölgyek és hullámhegyek is, ami a szurkolóknak is izgalmas, de jobb lenne, ha több ponttal vezetnénk vagy már lezártuk volna a bajnokságot„.