A férfiaknál egy kvótát kapott Magyarország, az olimpián való részvételre január közepén Úry Bálintot jelölte a Magyar Sí Szövetség. Az első ötkarikás szereplésére készülő síző műlesiklásban és óriás műlesiklásban is indul a 2026-os játékokon.
Ábrahám Attila, a szövetség alelnöke az M1 aktuális csatornának arról beszélt, Úrynak műlesiklásban és óriásműlesiklásban nagyon jó ranglistahelyezése van, rajta kívül még Leitgeb Richárd „jöhetett szóba” a kvótáért, de ő egyszámos specialista, ezért esett a 22 éves sízőre a választás.
Úry óriás műlesiklásban négy felnőtt magyar bajnoki címet szerzett, 2023-ban és 2025-ben az összetettet is megnyerte, 2021-ben pedig U18-as világbajnok lett.
Nem lesz ismeretlen számára az olimpiai helyszín, 2021-ben ugyancsak Cortina d’Ampezzóban vett részt első felnőtt világbajnokságán, ahol óriás műlesiklásban kvalifikálta magát a főversenyre is. Két évvel később műlesiklásban 41. helyen végzett, míg ugyanebben a számban 2025-ben 31. helyen zárt a saalbachi vb-n. Ehhez hasonló eredménnyel minden bizonnyal maga is elégedett lenne februárban, Ábrahám Attila szerint a síszövetség „kalapot lengetne”. ha Úry a legjobb 40 között végezne.
Úry Bálint programja a téli olimpián:
február 14., 10:00: férfi óriás műlesiklás, első futam
február 14., 13:30: férfi óriás műlesiklás, második futam
február 16., 10:00: férfi műlesiklás, első futam
február 16., 13:30, férfi műlesiklás, második futam
(fotó: MTI/EPA/Szilágyi Anna)Ugyanez vonatkozik a női mezőnyben induló Tóth Zitára is. A 23 éves versenyző második olimpiájára készül, 2022-ben, Pekingben ő vitte a magyar zászlót a megnyitó ünnepségen és két számban indult: óriás műlesiklásban az első futamban kiesett, műlesiklásban azonban mindkét futamában végigment és a 40. helyen zárt. Úryhoz hasonlóan Tóth is részt vett a 2021-es cortinai világbajnokságon, de nem fejezte be első futamát egyik számában sem. A 2023-as vb-n 40., 2025-ben pedig 41. lett óriás műlesiklásban.
2024-ben a hazai alpesisí-szakág addigi legjobb eredményét érte el az Európa-kupában, az olaszországi Ahrntalban a két versenynap közül egyszer 10., majd 15. lett, összesen 42 Ek-ponttal gazdagodott. Ebben az évben a legjobb magyar sízőnek választották, a jelenlegi világkupa-idényben pedig újabb történelmi tettet hajtott végre: novemberben, a finnországi Leviben 25. helyen zárt műlesiklásban és ezzel világkupa-pontokat is szerzett – első magyar női sízőként gyűjtött vk-pontokat és jutott második futamba ebben a sorozatban.
Tóth Zita programja a téli olimpián:
február 15., 10:00: női óriás műlesiklás, első futam
február 15., 13:30: női óriás műlesiklás, második futam
február 18., 10:00: női műlesiklás, első futam
február 18., 13:30: női műlesiklás, második futam













