Lemondott fizetéséről az NFL vezetője

Áprilistól lemondott fizetéséről Roger Goodell, a profi amerikaifutball-liga (NFL) vezetője.

Az ESPN beszámolója szerint az NFL első embere – akinek éves jövedelme a jutalmakkal együtt eléri a 40 millió dollárt – áprilistól nem vesz fel fizetést.

Goodell bejelentette azt is, hogy a koronavírus-járvány miatt csökkentik a liga irányításában dolgozók fizetését: a vezető alelnökök 15, az alelnökök 12, az igazgatók 10, a felsőbb vezetők pedig 7 százalékos bércsökkentéssel számolhatnak május 22-től. Azoknak a bére ugyanakkor nem változik, akiknek az éves keresetük nem haladja meg a 100 ezer dollárt.

Az NFL a tervek szerint május második hetében hozza nyilvánosságra a 2020-as szezon menetrendjét. A tervek szerint továbbra is szeptemberben rajtolna a liga.