Az NFL felkészült a jegyár visszatérítésére és a zárt kapus meccsekre is

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) ugyan teljes idénnyel számol, mégis kidolgozott egy rendszert a megvásárolt jegyek árának visszatérítésére arra az esetre, ha a koronavírus-járvány miatt mérkőzések maradnának el, vagy zárt kapuk mögött lennének kénytelenek lebonyolítani összecsapásokat.

Roger Goodell, az NFL vezetője feljegyzést küldött a résztvevő csapatoknak, amelyben jelezte, hogy egységes szisztéma áll rendelkezésre a kluboktól közvetlenül vásárolt belépőkért kifizetett összegek visszatérítésére. Ennek értelmében vagy visszajár a teljes összeg, vagy be lehet számítani egy későbbi vásárlásnál.

Az NFL ígéretet kapott a másodlagos piac szereplőitől, a Ticketmastertől és SeatGeektől, hogy a törléstől számított harminc napon belül visszatérítik a jegyárat, a StubHub viszont jelezte, csak abban az esetben jár el így, ha az adott államban ezt törvény írja elő.

A klubok a következő napokban közvetlenül tájékoztatják a szurkolókat a részletekről.

Goodell emlékeztetett rá, hogy a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó döntéseket a kormányzati szabályozással összhangban az egészségügyi szervek ajánlásai alapján hozzák meg.

Az NFL 2020-as menetrendjét magyar idő szerint pénteken hajnalban hozzák nyilvánosságra. A vezetőség továbbra is teljes idénnyel számol, ennek megfelelően jelenti majd be egy háromórás televíziós közvetítésben a szeptember 10-én kezdődő alapszakasz programját.

A Super Bowlt a tervek szerint 2021. február 7-én, Tampában rendezik.

Ha a vírushelyzet nem javul, a ligának vannak alternatív ötletei is a mérkőzések lebonyolítására: üres stadionokban, pihenőhét nélkül vagy akár semleges helyszíneken is lehetnek mérkőzések.