Musorujsag
Élő Eredmények

NFL: Két csapat biztosította helyét a rájátszásban

NFL: Két csapat biztosította helyét a rájátszásban

MTI
A címvédő Kansas City Chiefs, illetve a New Orleans Saints a vasárnapi győzelmével bejutott a rájátszásba a profi amerikaifutball-ligában (NFL).

Elsőként a Saints biztosította playoff-szereplését, miután az Atlanta Falcons vendégeként nyert 21-16-ra. A New Orleans továbbra sem számíthatott sztárirányítójára, Drew Breesre, akit ezúttal jól helyettesített Taysom Hill. A 30 éves futballistának ez volt a harmadik meccse kezdőként és most sikerült megszereznie első passzolt touchdownját az NFL-ben. A mozgékony irányító 232 yardot passzolt, két TD-átadása volt és 83 yardot futott. A Saints tíz győzelemmel és két vereséggel áll.

A Kansas City vasárnap éjszaka 11 győzelem/1 vereségre javította mérlegét, ám ez lényegesen nehezebben jött össze a gárdának, mint azt előzetesen várni lehetett. A Patrick Mahomes vezette Chiefs nagyon megszenvedett a Denver Broncosszal, amely a harmadik negyed vége előtt nem sokkal még vezetett és végül csupán 22-16-ra kapott ki.

A nap meglepetését New York Giants szolgáltatta azzal, hogy legyőzte a Seattle Seahawks csapatát, a New York Jets pedig egy hajszálra volt szezonbeli első győzelmétől. Utóbbi együttes kiválóan játszott a Las Vegas Raiders ellen, a negyedik negyedben 11 pontos hátrányból fordított, majd 1.42 perccel a vége előtt kivédekezte a vendégek támadósorozatát. Ekkor már szinte biztosnak tűnt a hazai győzelem, a New York-iak viszont nem tudták lezárni a találkozót. Harmincöt másodperccel a vége előtt visszakerült a Raidershez a labda, Derek Carr irányító pedig öt másodperccel a lefújás előtt 46 yardos touchdown-passzt adott Henry Ruggsnak.

A Green Bay Packers irányítója, Aaron Rodgers megdobta pályafutása 400. touchdownját, a liga történetében a leggyorsabban, 193 mérkőzés alatt.

Eredmények, 13. játékhét:
Atlanta Falcons-New Orleans Saints 16-21
Tennessee Titans-Cleveland Browns 35-41
New York Jets-Las Vegas Raiders 28-31
Minnesota Vikings-Jacksonville Jaguars 27-24 – hosszabbítás után
Miami Dolphins-Cicinnati Bengals 19-7
Chicago Bears-Detroit Lions 30-34
Houston Texans-Indianapolis Colts 20-26
Seattle Seahawks-New York Giants 12-17
Arizona Cardinals-Los Angeles Rams 28-38
Green Bay Packers-Philadelphia Eagles 30-16
Los Angeles Chargers-New England Patriots 0-45
Kansas City Chiefs-Denver Broncos 22-16

hétfőn játsszák:
Pittsburgh Steelers-Washington Football Team
San Francisco 49ers-Buffalo Bills

kedden játsszák:
Baltimore Ravens-Dallas Cowboys

NFL

További tartalmak