Musorujsag
Élő Eredmények

Siralmasan kezdett a tavalyi MVP; győzelemmel rajtolt a Chiefs az NFL-ben

NFL

Siralmasan kezdett a tavalyi MVP; győzelemmel rajtolt a Chiefs az NFL-ben

m4sport.hu/MTI
A legutóbbi nagydöntős, 2019-ben bajnok Kansas City Chiefs gyengén kezdett a vendég Cleveland Browns elleni idénynyitóján, ám végül remek második félidei teljesítménnyel fordított, és 33–29-re nyert a profi amerikaifutball-liga (NFL) 102. idényének első fordulójában.

 

A Chiefs rengeteg hibával játszott az első két negyedben, s a félidőre 22-10-es hátrányban volt. A folytatásra aztán magára talált a vendéglátó, sztárirányítója, Patrick Mahomes vezérletével már a harmadik negyed végére három pontra csökkentette a hátrányát, majd a negyedikben a Browns újabb touchdownjára (20–29), kettővel válaszolt (33–29). A győzelmet a védelem biztosította be, miután a hajrában, alig egy perccel a vége előtt Mike Hughes szélsővédő révén labdát szerzett.

A nap egyik legnagyobb rangadóján a Pittsburgh Steelers 10–0-s hátrányból felállva győzte le idegenben a legutóbbi konferenciadöntős Buffalo Billst, míg a New Orleans Saints Jacksonville-ben aratott kiütéses sikert a vendég Green Bay Packers felett – a Packers irányítója, a tavaly MVP-címet nyerő Aaron Rodgers siralmasan játszott, 28 átadásából csupán 15 volt sikeres, valamint a labdát is eladta kétszer. A játékosbörzén 1/1-en választó Jacksonville Jaguars óriási meglepetésre 37–21-re kikapott a Deshaun Watson nélkül kiálló Houston Texanstól – a szupertehetség Trevor Lawrence vélhetően nem ilyen kezdésről álmodott, három interceptiont is dobott. A San Francisco és a Detroit összecsapásán összesen 74 pont született (41–33), míg a Cincinnati hosszabbítás után, egy mezőnygóllal bizonyult jobbnak a Minnesotánál.

Sikerrel vette az első akadályt a Los Angeles Rams: a nyáron megszerzett Matthew Stafford már a második átadásából 67 yardos touchdownt jegyzett, a Kosok végül a vártnál sokkal simábban, 34–14-re legyőzték a Chicago Bearst. Úgy tűnik, megtalálta Tom Brady utódját a New England Patriots, igaz, Mac Jones bemutatkozása nem párosult diadallal – a drafton 1/15-ösként kiválasztott irányító 281 passzolt yarddal és egy TD-vel indította profi karrierjét, ám hiába a meggyőző produkció, a Patriots 17–16-ra így is alulmaradt a csoportrivális Miami Dolphinsszal szemben.

Eredmény, 1. forduló
Kansas City Chiefs-Cleveland Browns 33–29
Buffalo Bills-Pittsburgh Steelers 16–23
New Orleans Saints-Green Bay Packers 38–3
Tennessee Titans-Arizona Cardinals 13–38
Carolina Panthers-New York Jets 19–14
Cicinnati Bengals-Minnesota Vikings 27–24 – hosszabbítás után
Houston Texans-Jacksonville Jaguars 37–21
Washington Football Team-Los Angeles Chargers 16–20
Atlanta Falcons-Philadelphia Eagles 6–32
Detroit Lions-San Francisco 49ers 33–41
Indianapolis Colts-Seattle Seahawks 16–28
New York Giants-Denver Broncos 13–27
New England Patriots-Miami Dolphins 16–17
Los Angeles Rams-Chicago Bears 34–14
csütörtökön játszották
Tampa Bay Buccaneers-Dallas Cowboys 31–29
később
Las Vegas Raiders-Baltimore Ravens, kedd 2.15

Borítókép: EPA/CJ GUNTHER
NFL

További tartalmak