Musorujsag
Élő Eredmények

Kikapott New Orleansban a bajnok Tampa

Kikapott New Orleansban a bajnok Tampa

MTI
A New Orleans Saints saját közönsége előtt 36-27-re legyőzte a bajnoki címvédő Tampa Bay Buccaneerst az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi játéknapján.

A mérlegét 5/2-re javító Saints sikerének értékét növeli, hogy az együttes a második negyed elején térdsérülés miatt elveszítette kezdő irányítóját, Jameis Winstont. A helyére beállt Trevor Siemian 16 jó passzból 159 yarddal zárt eladott labda nélkül.

A túloldalon a hétszeres bajnok irányító Tom Brady hiába osztott ki négy hatpontos átadást, második eladott labdáját P.J. Williams 1:24 perccel a mérkőzés vége előtt visszavitte a célterületre, ezzel eldöntve az összecsapást.

Több csapat is meglepő győzelmet aratott: a New England Patriots – amely 4/4-re javította mérlegét – az eddig nagyszerűen teljesítő Los Angeles Chargers otthonában nyert három ponttal úgy, hogy a védő Adrian Phillips kétszer is elkapta az irányító Justin Herbert passzát (interception).

A New York Jets csereirányítója, az élete első NFL-mérkőzésén kezdő Mike White kiváló teljesítményével (405 passzolt yard, 3 td) úgy győzte le nagy meglepetésre a Cincinnati Bengalst, hogy a negyedik negyed közepén még 31-20-as hátrányban volt.

A Dallas Cowboys ugyancsak csereirányítóval, Cooper Rush-sal kerekedett a Minnesota Vikings fölé, míg a Pittsburgh Steelers úgy nyert 15-10-re a Cleveland Browns ellen, hogy sérülés miatt a második félidőben nem volt rúgójátékosa.

A mezőnyben egyedüliként továbbra is nyeretlen a Detroit Lions, amelyet ezúttal a Philadelphia Eagles győzött le nagyon simán.

A Tennesse Titans szezonbeli második hosszabbításos győzelmét aratta, ezúttal a csoportrivális Indianapolis Colts otthonában nyert 34-31-re.

Eredmények:
New Orleans Saints-Tampa Bay Buccaneers 36-27
Los Angeles Chargers-New England Patriots 24-27
Seattle Seahawks-Jacksonville Jaguars 31-7
Denver Broncos-Washington Football Team 17-10
Atlanta Falcons-Carolina Panthers 13-19
Buffalo Bills-Miami Dolphins 26-11
Chicago Bears-San Francisco 49ers 22-33
Cleveland Browns-Pittsburgh Steelers 10-15
Detroit Lions-Philadelphia Eagles 6-44
Houston Texans-Los Angeles Rams 22-38
Indianapolis Colts-Tennessee Titans 31-34 – hosszabbítás után
New York Jets-Cincinnati Bengals 34-31
Minnesota Vikings-Dallas Cowboys 16-20

pénteken játszották:
Arizona Cardinals-Green Bay Packers 21-24

kedden játsszák:
Kansas City Chiefs-New York Giants 1.15

Borítókép: MTI/AP/Chuck Burton

További tartalmak