Musorujsag
Élő Eredmények

Harcsa Zoltán: Nem tudok belekötni a pontozásba, nem bokszoltam jól

Harcsa Zoltán: Nem tudok belekötni a pontozásba, nem bokszoltam jól

MTI
Harcsa Zoltán némileg váratlanul megosztott pontozással kikapott a középsúlyúak nyolcaddöntőjében, és kiesett a minszki Európa Játékok férfi ökölvívótornáján, mely egyben Európa-bajnokság is.

Harcsa szombaton látványos boksszal mutatkozott be az Urucse Sportpalotában, ahol a belga Robert Veciunca ellen olyan fölénybe került a harmadik menet elején, hogy riválisa edzői bedobták a törülközőt. A többszörös Eb-érmes középsúlyú meccse után azt mondta, a spanyol Miguel Cuadrado ellen könnyebb dolga lesz, mert a belgával ellentétben neki iskolázott boksza van, kiszámíthatóbb Veciuncánál. Vasárnap azonban kiderült, hogy egyáltalán nem volt könnyű ellenfél a spanyol.

A kezdés után Cuadrado indult meg előre, Harcsa folyamatosan mozogva táncolt el előle, és időről időre ballal, jobbal „kereste a helyet”, ahol találhat. A menet végig ugyanabban a mederben zajlott, a magyar „táncát” Cuadrado nem igazán tudta követni, rengetegszer ütötte a levegőt, miközben számos alkalommal tiszta találatokat kapott. Csupán a hajrában változott némileg a kép, akkor a spanyol egy-két tiszta és látványos ütést helyezett el Harcsa arcán.

Ennek ellenére biztosnak tűnt a többszörös Eb-érmes magyar előnye, mint ahogy a második szakaszban is egyértelműen ő látszott jobbnak az utolsó fél percig. Addig szép kombinációkkal is talált a sokat mozgó Harcsa, Cuadrado pedig ment előre, de továbbra is rendkívül sok homályt ütött. A hajrában viszont a spanyolnak megint sikerült néhány egyértelmű találatot bevinnie.

Harcsa Zoltán (kékben) és a spanyol Miguel Cuadrado Entrena a férfi ökölvívók -75 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében a II. Európa Játékokon a minszki Urucse Sportpalotában 2019. június 23-án. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A jó spanyol hajrák ellenére nem tűnt veszélyben lévőnek a magyar győzelem, és a harmadik három perc feléig is Harcsa tűnt jobbnak, akkorra viszont látványosan elfáradt. Cuadrado ekkor érezte, hogy lehet keresnivalója, folyamatosan ment előre, és ugyan így is beszedett jó néhány ütést, Harcsa csak szabálytalanságokkal tudta őt megállítani. A látottak alapján összességében Harcsa Zoltán győzelmére lehetett volna fogadni jobb esélyekkel, az öt pontozóból azonban háromnál Cuadrado jött ki győztesen a csatából, ami Harcsa búcsúját jelentette.

„Igazából nem tudok belekötni a pontozásba. Nem bokszoltam jól, enervált voltam és lassú” – összegzett Harcsa.

Törteli Ferenc edző viszont nem titkolta, hogy nem ért egyet a döntéssel.

„Nehezen találom a szavakat, mert én úgy éreztem, Harcsa nyert. A spanyolnak alig volt tiszta találata az egész meccsen. Nyilván voltak hibák, és tény, hogy Zoli sokkal jobban tud ennél bokszolni, de ezt az összecsapást így is megnyerte nálam” – fogalmazott.

Harcsa búcsújával már csak három magyar férfi öklöző maradt versenyben a fehérorosz fővárosban. A vasárnap győztes Hámori Ádám (91 kg) és Fodor Milán (64 kg), illetve a hétfőn bemutatkozó Virbán Martin (52 kg).

Hétfőn Virbán mellett még Budai Vivien (69 kg) is ringbe lép. Az EJ-n a nőknek csak az öt olimpiai súlyban rendeznek meccseket, így nem számít Eb-nek a verseny.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek