Musorujsag
Élő Eredmények

Povetkin brutális ütéssel verte Whyte-ot

Povetkin brutális ütéssel verte Whyte-ot

mti
Az orosz Alekszandr Povetkin kiütéssel nyerte szombat esti összecsapását a brit Dillian Whyte ellen, sikerével pedig jogot szerzett a WBC (Boksz Világtanács) nehézsúlyú világbajnokának kihívására.

Az angliai Brentwoodban a szabad ég alatt, a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül megrendezett mérkőzésen a 40 éves Povetkin annak ellenére diadalmaskodni tudott nyolc esztendővel fiatalabb riválisa felett, hogy 13 kilóval kisebb súllyal mérlegelt, és a fogadóirodák is jóval kevesebb esélyt adtak neki. Az oroszra ráadásul két ízben is számolni kellett, ám túlélte a kritikus pillanatokat, és az ötödik menetben – a TASZSZ minősítése szerint brutális KO-val – ő küldte padlóra ellenfelét, aki képtelen volt folytatni a mérkőzést.

A korábbi világbajnok, amatőrként olimpiai aranyérmes Povetkin a hivatásosok között vívott immár 39 meccséből 36-ot megnyert (25-öt kiütéssel), és két döntetlen mellett egyszer kapott ki. A jamaicai születésű Whyte 27 győzelem mellett profi pályafutásának második vereségét szenvedte el.

A WBC nehézsúlyú világbajnoki övének jelenlegi birtokosa a brit Tyson Fury, aki címét decemberben teszi kockára, amikor is visszavágó mérkőzésen találkozik a titulustól általa februárban megfosztott amerikai Deontay Wilderrel.

Borítókép: Moszkva, 2013. október 4. Alekszandr Povetkin orosz olimpiai, világ,- és Európa-bajnok ökölvívó a hivatalos mérlegelésen egy moszkvai edzőteremben 2013. október 4-én. Povetkin kihívóként az egyesített WBO/WBA/IBF világbajnoki címvédő Vlagyimir Klicsko ukrán profi nehézsúlyú ökölvívóval mérkőzik október 5-én az orosz fővárosban. (MTI/EPA/Makszim Sipenkov)

További tartalmak