Musorujsag
Élő Eredmények

Három magyar jutott döntőbe a Bocskai emlékversenyen

Három magyar jutott döntőbe a Bocskai emlékversenyen

mti
Három magyar, Gálos Roland, Kovács Richárd és Szűcs Szabina jutott a csütörtöki elődöntőkből a pénteki finálékba a 65. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen.

A kilenc magyar negyeddöntős közül a magyar szövetség tájékoztatása szerint az 52 kilogrammos súlycsoportban a magyar bajnok Virbán Martin (Bp. Honvéd) megbetegedett, Csóka Nándor pedig pontozással kikapott a nála egy fejjel kisebb spanyol Gabriel Escobartól a debreceni Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban zajló viadalon.

A 63 kilogrammos mezőnyben Fodor Milánnak a georgiai Lasa Guruli villámgyors jobbegyeneseire nem igazán volt ellenszere. Fodor – aki egy éve Londonban egyetlen lépésre volt az olimpiai kvótától, ám a tokiói részvételről döntő európai kvalifikációs tornán az ő nyolcaddöntőjét a járvány miatt már nem rendezték meg a brit fővárosban – csak a harmadik menetben bokszolt időnként jól, és vereséget szenvedett. Kovács Richárd viszont nagyszerű, végig koncentrált boksszal megverte a litván Edgaras Skurdelist, és Guruli ellen az aranyéremért húz kesztyűt.

A tokiói játékok eddigi egyedüli magyar kvótása, az 57 kilós Gálos Roland a kazah Talgat Szirimbekov ellen nagy adok-kapok után jutott a döntőbe, ahol a francia Samuel Kistohurry lesz az ellenfele.

A nőknél négy magyar lépett ringbe az elődöntők során, közülük a vecsési 57 kilós Szűcs Szabinának sikerült győznie a kazah Nazim Icssanova ellen, és az olasz Irma Testával bokszol pénteken. Pribojszki Kata (60 kg), Hámori Luca (69 kg) és Nagy Tímea (75 kg) egyformán elveszítette az elődöntőjét.

A nyolc férfi és öt női kategória döntőit pénteken 16 órától rendezik meg.

Borítókép: Gálos Roland (Forrás: boxtv.hu)

További tartalmak