Musorujsag
Élő Eredmények

Bacskai a címvédés után: Ismét megjártam a mélypontot, aztán megint felülemelkedtem

Bacskai a címvédés után: Ismét megjártam a mélypontot, aztán megint felülemelkedtem

m4sport.hu | Szerencsés Szilveszter
Bacskai Balázs szeptember elején védte meg a WBO nagyváltósúlyú interkontinentális övét, miután egyhangú pontozással legyőzte az argentin Guido Nicolás Pittót. Bacskainak megsérült a jobb, majd a bal keze is, de hamarosan újra a kötelek közé lép.

“Nagy küzdelem volt, terveztem idő előtt befejezni, az elsőtől a negyedik menetig meg is volt erre az esélyem, de először a jobb kezem fájdult meg. Ekkor mondta az edzőm, hogy üssek bal kézzel, majd ballal is sokat ütöttem és az is megfájdult. Úgy ültem le, hogy Úristen, mind a két kezem nagyon fáj, most mit csináljak. Szerencsére nem lett nagyobb baj belőle, hogy félbe kelljen szakítani, visszább kellett venni a tempóból, így tíz menetet tudtam végigbokszolni” – fogalmazott Bacskai, majd kitért ellenfele stílusára. “Elég komoly ütései voltak, főleg elcsapkodta. Kissé furcsa stílusa volt – púpos, érdekes látvány volt, de elég keményen ütött.”

Bacskai 2019 októbere után léphetett újra a ringbe. “Különösen nehéz volt, lett volna mérkőzésem korábban, de egy kesztyűzés alkalmával eltört az orrom. Ebből fel kellett épülnöm és azt tudom mondani, hogy a pályafutásom alatt ismét megjártam a mélypontot, aztán megint felülemelkedtem a dolgokon, szóval ez már rendszeres nálam” – mondta a WBO nagyváltósúlyú interkontinentális bajnoka.

Állítása szerint egy-két héten belül kiderül, hogy lesz-e még mérkőzése az idei évben. Céljai közt szerepel a világbajnoki címmérkőzés is. “Nem tudom, még hány mérkőzésre leszek képes, mennyire vagyok terelhető. Egy-kettő-három mérkőzésen belül oda kell érnem, hogy egy világbajnoki címért tudjak bokszolni”.

A teljes interjút a videóra kattintva tekinthetik meg.

Borítókép: m4sport.hu

További tartalmak