Musorujsag
Élő Eredmények

Harmadjára is összecsap Tyson Fury és Derek Chisora

Harmadjára is összecsap Tyson Fury és Derek Chisora

MTI
A WBC szervezet brit nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnoka, Tyson Fury végül mégis egy honfitárs, Derek Chisora ellen lép szorítóba december harmadikán.

Az összecsapást a Tottenham Hotspur labdarúgócsapat londoni stadionjában rendezik, ahol tavaly szeptemberben az ukrán Olekszandr Uszik egyhangú pontozással legyőzte a brit Anthony Joshuát. Utóbbi csata tétje négy nemzetközi szervezet (WBO, WBA, IBF, IBO) nehézsúlyú világbajnoki öve volt.

A 34 éves Fury (mérlege: 33 profi mérkőzésen 32 győzelem, 23 KO-TKO, 1 döntetlen) már harmadszor mérkőzik meg a 38 éves Chisorával (45 profi meccs, 33 győzelem, 23 KO-TKO, 12 vereség), akit 2011-ben és 2014-ben is legyőzött már. Előbb egyhangú pontozással nyert, utóbbi csatájuk, amelyet szintén 12 menetesre terveztek, a tizedik felvonás végén befejeződött.

Fury először lép kötelek közé azt követően, hogy április végén a londoni Wembley Stadionban, 94 ezer néző előtt a hatodik menetben kiütötte honfitársát, Dillian Whyte-ot, majd befejezettnek nyilvánította pályafutását. Később azonban meggondolta magát, és egy esetleges Uszik elleni címegyesítő összecsapásban bízva, valamint a nagy pénz reményében késznek mutatkozott a visszatérésre. A decemberi időpontra előbb Joshuát akarták megnyerni ellenfélnek, az ütközet azonban nem jött lére, miként a helyette elsőre bejelentett német Mahmoud Charr elleni találkozó sem.

Borítókép: (Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A trónról búcsúzik a Cigánykirály: hatalmas kiütéssel védte meg címét Tyson Fury
Kiütéssel védte meg címét a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka, Tyson Fury honfitársa és a szervezet ideiglenes bajnoka, Dillian Whyte ellen a londoni Wembley Stadionban szombaton. A visszavonulását az összecsapás előtt bejelentő Cigánykirály már fényűző bevonulásánál éreztette, hogy az este csak egy bokszolóról szólhat. A mérkőzés hatodik menetében pedig egy szenzációs felütéssel biztosította, hogy úgy távozzon a ringből, ahogyan érkezet: veretlenül, a trónról.
Ökölvívás