Musorujsag
Élő Eredmények

Szaka István jól teljesített, de az ökölvívó-világbajnokság egyik favoritja ellen búcsúzott

Szaka István jól teljesített, de az ökölvívó-világbajnokság egyik favoritja ellen búcsúzott

MTI
Az 54 kilogrammban szereplő Szaka István komoly kihívás elé állította első kiemelt kazah riválisát, de veszített és ezzel kiesett a taskenti férfi ökölvívó-világbajnokságon.

Az UTE kispehelysúlyú bokszolója múlt szerdán könnyed sikerrel mutatkozott be az üzbég fővárosban, a nyolcaddöntőért viszont az egyik legnagyobb favorittal, a vb-ezüstérmes Mahmud Szabirkannal kellett megmérkőznie hétfőn.

Szabirkan szinte hazai pályán öklözhetett, komoly szurkolótábor biztatta és láthatóan nagyon magabiztosan kezdte a meccset. Szaka sokat mozgott, ritmusosan előre-hátra, és ezzel némileg meglepte Szabirkant, akit az első menetben számtalanszor megelőzött és jobb kézzel, vagy jobb-bal kombinációkkal tisztán eltalált. A kazah bokszoló a szakasz második felében már nagyobb energiákat mozgósított, viszont még ekkor is a magyar volt a pontosabb, még ha kevesebbet is ütött ellenfelénél. A szakasz képe alapján kissé meglepő volt, hogy az öt pontozóból csak egy adta Szakának a menetet (1-4).

A második három percben Szabirkan sokkal energikusabb volt, vélhetőleg érezte, hogy meggyőzőbb teljesítményt kell mutatnia, folyamatosan ment előre és rengeteget ütött. Az iram ebben a periódusban hatalmas volt, amit Szaka István jól bírt, viszont egyértelműen riválisa irányított és sokkal többet indított, ugyanakkor ebben a menetben is nem egyszer tisztán találta el Szabirkant.

A második menetet mind az öt bírónál a kazah nyerte (0-5), az utolsó három percben így kényelmes előnyben bokszolhatott. Szaka Istvánból a korábbi két menet sokat kivett, s noha végig ment előre, érezhetően fáradtabban mozgott és lényegesen ritkábban is talált mint korábban, a fordításra így nem volt esélye, Szabirkan pedig egyhangú pontozással győzött.

A hétfői versenynapon egyedül Szaka volt érdekelt, kedden pedig a hétfős válogatott még versenyben lévő két tagja, Akilov Pylyp (75 kg) és Kovács Pál (80 kg) lép ringbe. Előbbi az olasz Salvatore Cavallaróval, utóbbi pedig a kubai Arlen Lopez Cardonával csap majd össze a nyolc közé jutásért.

Borítókép: MTI Fotó: Balázs Attila

További tartalmak