Musorujsag
Élő Eredmények

Akilov Pylyp éremért bokszolhat szerdán az ökölvívó vb-n

Akilov Pylyp éremért bokszolhat szerdán az ökölvívó vb-n

MTI
A 75 kilogrammban szereplő Akilov Pylyp remek teljesítménnyel megnyerte keddi nyolcaddöntőjét, így szerdán éremért léphet ringbe a taskenti férfi ökölvívó-világbajnokságon.

Az ukrán származású Akilov szombaton magabiztos teljesítménnyel mutatkozott be első magyar színekben vívott világversenyén, kedden pedig az első kiemelt, világ- és háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes olasz Salvatore Cavallaro ellen azzal a tudattal léphetett ringbe, hogy ő a hétfős magyar csapat utolsó versenyben maradt tagja.

A mérkőzést mindkét öklöző óvatosan kezdte, Akilov széles alapállásból bal egyenesekkel próbálkozott, míg fordított alapállású riválisa messziről indított gyors jobb-bal kombinációkkal „operált”.

Az első két percben valamivel az olasz harcmodora tűnt hatékonyabbnak, de az utolsó 60 másodpercre Akilov felvette az olasz támadásainak ritmusát, remekül hajolt el, onnan kiválóan kontrázott és szép tiszta találatokkal egyértelműen fölénybe került, amit a 4-1-es pontozás is igazolt.

A második menetet Cavallaro hatalmas elánnal kezdte és az első fél percben többször eltalálta ellenfelét, az idő előrehaladtával azonban a magyar ismét felvette a ritmust és jobb-bal kombinációkkal rendszeresen eredményes is volt. Ebben a szakaszban kifejezetten sokat ütött mindkét versenyző, Akilovnak pedig ötből három pontozót sikerült meggyőznie, ami azt jelentette, hogy előnnyel kezdhette a záró három percet.

Az utolsó menetben az olasz már egyre elkeseredettebben ment előre, de Akilov kézben tartotta a mérkőzést, jól mozgott el és egyértelműen meggyőzőbben bokszolt riválisánál, így végül 5-0-ás egyhangú pontozással diadalmaskodott.

Akilov Pylyp szerdán a hazai Allohon Abdullajevvel csap össze a már biztos érmet jelentő elődöntőért. Kedden korábban a 80 kilogrammban szereplő Kovács Pál pontozással elveszítette nyolcaddöntőjét a kétszeres olimpiai bajnok kubai Arlen Lopez Cardonával szemben.

Akilov olasz ellenfele egy agresszív és gyors bokszoló, így azt kértük, hogy első kézzel többet dolgozzon, valamint támadjon. Kicsit sokat várt az ellenfélre, a taktikai utasításokat 60 százalékban végrehajtotta, de ez elég volt a győzelemhez” – értékelt az MTI-nek Hamid Tangribergenov, a magyar csapat üzbég szövetségi kapitánya.

Kovács Palinak azt az utasítást adtuk, hogy tartsa ellenfelét távol, és kontrákból próbálja meg elkerülni a nagyobb ütéseket. A kitűzött feladatot teljesítette, három menetet bokszolt a kubai ellen, elkerülte a sérülést, és Lopeznek nem volt nagy ütése” – nyilatkozta a kapitány, hozzátéve, hogy Kovácsot kicsit „tartogatták” a júniusi olimpiai kvalifikációs Európa Játékokra.

Borítókép: Magyar Ökölvívó Szövetség

További tartalmak