A debreceniek klasszis versenyzője egyértelműen kvótaszerzésre esélyesként érkezett meg a thaiföldi viadalra, s az olimpiai szerepléshez négy meccset kellett volna nyernie, ám már az első akadályt sem sikerült vennie.
Az áprilisi Eb-n egészen kiemelkedő teljesítménnyel ezüstérmes Bernáth a ghánai Theophilu Alloteyjel csapott össze a 64 között. A magyar szövetség közösségi oldala szerint az első menetben kiegyenlített csata folyt a ringben, ami után három pontozó a ghánait, kettő a magyart látta jobbnak.
A második szakasz az elsőhöz hasonló küzdelmet hozott és a pontozás is hasonló volt, ám ezzel még nem dőlt el a csata sorsa, mivel az utolsó három perc előtt az afrikai bokszoló egy pontozónál vezetett 20–18-ra, a másik négynél döntetlen volt az állás. Bernáthnak tehát minden esélye megvolt a győzelemre, ám nem ütött eleget, inkább egy-egy nagy ütésre várt, ami megbosszulta magát és végül egyhangú pontozással kikapott.
Bangkokban még öt magyar lép ringbe.